A kiválasztás önkényes volt, mivel a felmérést olyan országokban végezték, ahol egyrészt fennállt a netcenzúra gyanúja, másrészt pedig biztonságosan el lehetett végezni a szükséges felmérést – Észak-Korea például valószínűleg az utóbbi szempont miatt maradt le a listáról. John Palfrey, a Berkman Center for Internet and Society vezetője a sajtónak elmondta, hogy a jelenség terjedésének mértéke különösen aggasztó; a 2002-es felmérésnél még alig néhány országban találkoztak az online tartalmak állami szűrésével. A legerőteljesebb internet-cenzúrát az Egyesült Arab Emírségekben, Iránban, Jemenben, Mianmarban (Burma), Pakisztánban, Szaúd-Arábiában, Szíriában és Tunéziában tapasztalták. Az érintett országok között volt még Azerbajdzsán, Bahrein, Dél-Korea, Etiópia, India, Jordánia, Kína, Líbia, Marokkó, Omán, Pakisztán, Szingapúr, Szudán, Tádzsikisztán, Thaiföld, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Vietnam.

Az online tartalmak cenzúrájának általában háromféle motivációja, illetve indoka van: politikai, biztonsági, illetve a társadalmi normák védelme. A legtöbb esetben az utóbbival magyarázzák az olyan intézkedéseket, amelyek valójában a politikai ellenzéki véleménynyilvánítás elfojtását szolgálják. A felhasználók ráadásul a legtöbb esetben nem tudják, hogy mit és miért zárnak el előlük. Az internetezők persze az ilyen országokban is megtalálják a kibúvókat, és egyre több olyan szoftver szerezhető be, amellyel ki lehet kerülni az egyes államok által alkalmazott szűrési módszereket.