Legutóbbi üzleti negyedévében nem nőtt az egy évvel korábbihoz képest a Dell amerikai számítógépgyártó cég eredménye, így kilátásba helyezte, hogy mintegy 8 ezer embere munkahelyének megszüntetését tervezi.
Mindezt péntekre virradóan jelentették be, közölve azt is, hogy az eladásokat minimálisan sikerült növelni a beszámolási időszakban és azok értéke elérte a 14,6 milliárd dollárt. A leépítés a jelenlegi létszám mintegy 10 százalékát érné el, elsődleges célja a költségcsökkentés, a vállalat versenyképességének megőrzése, elsősorban a piacvezető Hewlett-Packard amerikai vetélytárssal szemben. Utóbbi kevéssel fokozta is előnyét az idei első negyedévben, mivel szállításait nagyobb arányban növelte.
A leépítések ütemezéséről egyelőre nem közöltek részleteket, a vállalat a múlt hónapban indította el újszerű értékesítési rendszerét: nem csak közvetlenül a végfelhasználónak ad el, hanem az általános profilú kiskereskedelemnek is, az Egyesült Államokban a Wal-Mart áruházi lánc egységeinek polcain jelentek meg a Dell készülékei.