Az azóta eltelt negyedszázad alatt több mint 200 milliárd CD-t forgalmaztak világszerte, és a digitális letöltések elterjedése ellenére máig ez maradt a meghatározó hordozó a zeneforgalmazásban. Az első kiadott zenei CD egyébként az Abba : The Visitors című lemeze volt 1982-ben, ám a lemeztársaságok eleinte főként a komolyzenei közönséget vették célba, mivel úgy gondolták, leginkább ők ruháznak be szívesen az akkor még meglehetősen drága lejátszókba és lemezekbe a zajmentes hangzás érdekében. Az első Philips CD-lejátszók mintegy 2000 holland forintba kerültek, ami az inflációt is beszámítva ma közel 400 ezer magyar forintnak felelne meg. A készülékárak zuhanásával azonban a CD mindenütt villámgyorsan elterjedt, kiszorítva az analóg barázdás lemezeket, illetve a CD-írás megjelenésével a mágnesszalagos magnókazettákat is. Más kérdés, hogy ma sokan éppen a másfajta hangzás miatt ragaszkodnak vagy találnak vissza ismét a „bakelithez”.

A Philips és a Sony 1979-ben kezdett el dolgozni a CD formátumon, a technológiai újítás mellett azzal a céllal, hogy legalább egy órányi zenét tudjanak egy lemezen tárolni. Érdekesség, hogy végül azért döntöttek a 74 perces terjedelem mellett, mert ez volt az a hosszúság, amin elfért Beethoven IX. Szimfóniájának teljes előadása. Piet Kramer, a Philips optikai csoportjának vezetője a BBC-nek nyilatkozva elmondta, annak idején meg sem fordult a fejükben, hogy a CD-t számítógépes tartalmak tárolására is széles körben fel fogják majd használni.

A másolt CD-k illegális forgalmazása, és főleg az internetes zenekalózkodás jelentősen megingatta a zenei CD-k piacát, ahol az eladások évek óta folyamatosan visszaesést mutatnak. A kiesést egyelőre a hivatalos internetes zeneletöltések sem tudták kompenzálni, habár előrejelzések szerint 2010-re ezek adják majd a teljes legális zeneforgalom 25%-át.