A nagy múltú és egyben ma is prosperáló japán elektronikai cégek közül többnek gondjai vannak jelenlegi helyének megtalálásával a változó piaci körülmények között. Gondoljunk csak a plazmatelevízió-gyártásban rövid de költséges kiruccanást tett Sonyra, vagy a hasonló területen önmagát kereső Matsushitára, mely korábban többek között az audiótechnika világában a Technics, majd manapság leginkább a Panasonic márkanévről ismeretes. A készülékgyártásba a Sanyo a felfutó ágban szállt be, amikor az akkor még független Ericsson és a finn Nokia párharca által uralt piacon volt hely új szereplőknek. A modellek hihetetlenül felgyorsult fejlesztési üteme, mely egyben a modellváltás szinte értelmetlennek tűnő sebességen történő tartásával jár együtt, azonban egyértelművé tette, hogy nincs olyan sok gyártó számára hely, mint ahogy az eredetileg feltételezhető volt. A hatalmas fejlesztési költségek és a piac tempója egyben beszűkülő kereslettel jár együtt, így csak a nagyobbak tudnak lábon maradni. A Sanyo ezt a saját bőrén tapasztalta meg, és úgy döntött, hogy presztízsmodellek kiadásából adódó állandó veszteségek lenyelése helyett elegánsan távozik az iparágból, tervezési és gyártási kapacitását 50 milliárd yenért, nagyjából 435 millió dollárért eladja a Kyocerának.