A Universal, a világ legnagyobb lemezkiadója kétségbeesett lépésre szánta el magát, ugyanis CD lemez vagy az internet helyett USB flash eszközökön tervez kiadni slágernek szánt zeneszámokat.
Az USB Flash „kislemezek” a mostani CD Maxi-single kiadványokhoz hasonlóan két-három-négy zeneszámot tartalmaznak majd, ehhez képest viszont az elsőként megcélozni kívánt brit piacon 4,99 fontba fognak kerülni, szemben előbbiek 2,99 fontos átlagárával. A Universal olyan 12-24 éves fiataloknak szánja a kiadványokat, akik szerint a CD már nem menő, és a kiadó elképzelése szerint ők hajlandóak is lennének megfizetni a magasabb árat a zene mellett az eszközökön található plusz tárhelyért. A Universal még az idén meg szeretné jelentetni Nagy-Britanniában az első USB Flash kislemezeket, olyan előadóktól, mint Kanye West és Amy Winehouse. A Universal példáját a többi nagy kiadó is követni fogja, egyelőre csak óvatosan; az EMI a Pink Floyd stúdió-albumait tervezi kiadni USB-n, még ismeretlen áron. A Warner Music pedig a Hadouken! Néhány számát szeretné USB Flash eszközön megjelentetni, a köztes terjedelem miatt 7,99 fontért. A tömörítéssel és a tervezett DRM másolásvédelemmel kapcsolatban egyelőre egyik kiadó sem nyilatkozott.
Az persze érthető, hogy a kiadók nagyobb nyereségre tudnak szert tenni a fizikai hordozókon keresztül, mint az internetes digitális zeneforgalmazással, az azonban már kétséges, hogy a fiatalok bármennyivel is vonzóbbnak találnák az USB Flash eszközön kiadott zenéket, mint az internetes letöltéseket. Nagyon úgy tűnik, hogy a jelenkor fizikai hordozóját mp3 lejátszónak hívják, a gyűjtők pedig még mindig maradnak a CD-nél, vagy éppen az egyre szélesebb körben reneszánszát élő, valóban esztétikus kiadványnak számító bakelitlemezeknél.