A kapcsolódó cikk szerzője először szabadkozva felsorolja az iPhone-nal kapcsolatos közkeletű negatívumokat: a készülék nem valódi 3G-hálózaton üzemelő telefon, csak az adott szolgáltatóval kötött kétéves hűségszerződéssel lehet hozzájutni, túl drága (vagy éppen túl hirtelen lett jóval olcsóbb), szövegbevitelhez nem praktikus, stb. A lap ugyanakkor öt okot emel ki, amelyek miatt mégis az év találmányának minősítette az iPhone-t.

Az első ok a formatervezés, vagyis, hogy az iPhone a legtöbb ma kapható gagyi-külsejű vagy éppen túl bonyolultnak látszó elektronikai cikkel szemben tényleg jól néz ki. A második ok az Apple által is eleve kiemelt érintőképernyős kezelőfelület, amely ideálisan használja ki az egyébként egyáltalán nem új technológia kínálta lehetőségeket. A harmadik érv az, hogy az iPhone forgalmazásával új fejezet nyílt a készülékgyártók és a szolgáltatók viszonyában és itt nemcsak a nyereségrészesedésről van szó, hanem arról is, hogy ezentúl nemcsak a mobiltávközlési vállalatok szabják majd meg, hogy milyen fejlesztéseket végezzenek a gyártók. Ez pedig jobb és innovatívabb mobilokat jelent a felhasználók számára. A negyedik az iPhone jelentőségét alátámasztó tény az, hogy tulajdonképpen nemcsak egy készülékről, hanem egy teljes új platformról van szó, amelyhez ráadásul egy közelmúltbeli döntés értelmében külső cégek is fejleszthetnek alkalmazásokat.

A Time cikkének szerzője ötödik érvével egyúttal az iPhone ellen szóló ngatívumokat is igyekszik félresöpörni azt állítva, hogy a készülék tulajdonképpen csak az „eljövendő iPhone-ok szelleme”. Példaként az első generációs iPod-ot hozza fel monokróm kijelzőjével és egyszerű funkcióival, illetve azt, ami mostanra lett a népszerű zenelejátszóból. Akárhogy is, arra még egy darabig várni kell, hogy valóban meggyőződhessünk róla, az iPhone ugyanolyan fényes pályát futott-e be, mint előképe.