Szélessáv: mennyi is az annyi?

Kiss Ádám Zoltán, 2007. december 19. 18:51

Világszerte gondot okoz, hogy a szolgáltatók maximális sávszélesség szerint reklámozzák internetcsomagjaikat, így a felhasználóknak sokszor fogalmuk sem lehet arról, valójában milyen sebességre is számíthatnak. Egy brit fogyasztóvédelmi csoport most cselekvésre szánta el magát.

Az Ofcom Consumer Panel szerint az első hallásra kecsegtető ajánlatokkal könnyen pórul járhatnak a vásárlók. Ennek oka, hogy a szolgáltatók általában maximális feltöltési és letöltési sebesség szerint reklámozzák hozzáféréseiket. Talán senki sem tart attól, hogy túl gyors lesz internetkapcsolata, így ez a metódus inkább a szolgáltatók érdekeit szolgálja, nem annyira a világos tájékoztatást.

Az Ofcom vizsgálatai szerint jellemző adat, hogy a meghirdetett sebesség mindössze harmada érhető el a gyakorlatban. A fogyasztóvédelmi csoport azonban nem háborút indít a szolgáltatók ellen, hanem együttműködést ajánl nekik a valóban tarthatatlan helyzet megváltoztatására, másrészt a szabályzók átszabásának lehetőségét is felvetette. Szerintük a nemzeti reklámszövetségeknek kellene önkorlátozó lépésekre felhívniuk a szolgáltatókat. A cél az átlátható, valós adatok biztosítása az előfizetők számára, hogy ezek tudatában hozhassák meg megalapozott vásárlói döntéseiket. Természetes, hogy egyetlen szolgáltató sem garantálhatja, hogy a világháló váratlan események hatására nem lassul egy adott sebességérték alá, ám jellemző adatforgalmi adatokkal kiegészíthetnék tájékoztatásukat. Egy másik fontos lépés lenne a fogyasztók védelmében, hogy a jellemzően egy-két éves hűségnyilatkozatok alól felmentést kaphassanak, és feltételek teljesítése nélkül átszerződhessenek egy másik szolgáltatóhoz, ha kiderül, hogy a megadott maximális érték ugyan igaz, de a jellemző hozzáférési sebesség lényegesen és jellemzően elmarad az elvárhatótól. Tény, hogy a részletek kidolgozása még hátravan, és lehet, hogy éppen ebben rejlik majd a lényeg, ám az is igaz, hogy az internet fejlődésével kissé avíttasnak tűnik egy olyan szerződési forma, ahol a vásárláskor leginkább csak azt garantálják, hogy nem ér majd minket pozitív csalódás, ám az egyéb garanciákat nem említik meg a reklámkampányok során.