Sokan vélték úgy, hogy a kezdeti ellenkezés hamar alábbhagy, ám a jelek szerint éppen az ellenkezője igaz, a finn céggel szembeni ellenérzések egyre erősödnek, a németek egyértelműen érzelmi kérdést csináltak a gyárbezárásból. Ha a tényeket nézzük, a Nokia tökéletesen eleget tett az EU piaci szabályainak, ötéves adókedvezményt kapott a gyár megnyitásakor, és ennek lejártakor távozik a szerinte magas munkabérköltségeket megkívánó országból. A német bérszínvonal valóban az Unió egyik legmagasabbja, így már az Európai Unió is közbeszólt az ügyben békítőleg, kijelentve, hogy ez a piaci viselkedés teljesen normális. Példának hozták fel, hogy vélhetőleg senki nem tiltakozna Németországban, ha hasonló okokból egy finnországi gyárat telepítenének Németországba. A németeknek tehát le kellene nyelniük a békát, ha az Unión belüli, elvben általuk is szorgalmazott szabad tőkeáramlást tartanák szem előtt. A nem túl logikus, ám annál emberibb érzelmi faktor azonban mást mond. Különböző pártok vezető személyiségei tüntetőleg bojkottálják a Nokiát, és hasonló lépésre szólítják fel szavazóikat is, amennyiben a vállalat nem változtatja meg döntését. Erre pedig nem sok esély van, mivel hiába hívták fel Bochum és Észak-Rajna-Westfalia tartomány politikai vezetői a dolgozókat önkéntes fizetéskorlátozásra, a cég erre is elutasítóan reagált.