Az infokommunikáció egyre újabb kihívások elé állít, s új lehetőségekkel lep meg mindannyiunkat. A szakma felelőssége, hogy a civilek minél tudatosabban éljék meg ezt a fejlődést, minél inkább saját javukra fordítsák, minél több előnyét használhassák ki. Ezt kívánja támogatni a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) Digitális Esélyegyenlőségi Programja, amelyről Alföldi Istvánnal, az NJSZT ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.
Ez a program a különböző szintű digitális írástudástól az eszközök napi életminőséget javító felhasználásáig nagyon szerteágazó területeket foglal magában, eszközként az igények felkeltését, a lehetőségek iránti motiváció fokozását is felhasználva. Az informatikai és kommunikációs eszközök napi életviteli, egészségügyi felhasználási lehetőségeinek egyik megvalósítási formája az eVITA platform, amely arról is szól, hogyan segíthetjük az idősebbeket és más rászorulókat abban, hogy otthon, a munkahelyen és szociális kapcsolataikban minél tovább hasznos tagjai maradjanak a társadalomnak.
- Nos, hogyan? - kérdeztük Alföldi Istvántól, aki igazgatói posztja mellett az eVITA Nemzeti Technológiai Platform Operatív Testületének vezetője is.
- A segítségnek számtalan módja van. Amiről mi beszélünk, az elsősorban az infokommunikációs eszközökkel való segítés. Ma, ahova megyünk, mindenhol számítógépet látunk. A kommunikáció, a mobiltelefon, a hírközlés világában szinte mindenki be van hálózva. Az információkat gondtalanul továbbíthatjuk olyan helyekre, ahol kiértékelhetőek. Egy egészségügyi "karperec" segítségével vérnyomást, cukorszintet mérhetünk, az eredményeket pedig elküldhetjük például a háziorvosunknak. Nagyon fontos, hogy az idős ember otthonában maradhasson, nem kell kórházba, idősek otthonába küldeni, hiszen az ápolói segítséget a karján viseli. Azonban a szakértelmet semmiképpen sem szabad felülírni. A látszatát is kerülni kell annak, hogy orvosi tudással szereljük fel, - neki megfigyelési tudással kell rendelkeznie. Az elöregedő társadalommal közösen kell törődni, ezt az egész világon felismerték. Magyarország kedvező helyzetbe kerülhet, ha komolyan foglalkozik a témával. Szürkeállományt, jó szervezést, eltökéltséget igényel, és versenyelőnyt ígér. Vállalkozókra van szükség, akik az eszközöket legyártják, és szolgáltatókra, akik hozzáférhetővé teszik őket. Természetesen ezek nem olcsó termékek, de ha tömeges elterjedésük folytán elérhető áron kerülnek forgalomba, nagyon sokan fogják megvásárolni. Az alacsony jövedelműek pedig - ők tartoznak a leginkább veszélyeztetett csoportokba - a társadalombiztosítás hozzájárulásával juthatnak a megfelelő berendezésekhez. Nem csak idősekről van szó, hanem fiatalokról is, - hiszen bárki rokkanttá válhat - de érinti a fogyatékkal élőket, rehabilitációra szorulókat is - kapjuk a magyarázatot.
- Mi az Önök szerepe a programban?
- Megpróbáljuk a kezdeti lendületet összefogni. E célből alakult meg 2007 novemberében az eVITA Nemzeti Technológiai Platform, melyben képviselve vannak a legnagyobb gyártók, egyetemek, szolgáltatók. Fontos a dolog aktualitása. Tíz éve nem lehetett volna tömegesíteni, most eljött az ideje. Szeretnénk, ha eljutnánk addig a pontig, melytől kezdve az ügy nem lenne visszafordítható, ahonnan önvezérlő lehetne.
- Nem fél attól, hogy ismét azok kerülnek kedvező helyzetbe, akiknek anyagi körülményeik ezt lehetővé teszik?
- Ezért is fontos a tömegesedés, hiszen általa lesznek a termékek olcsóbbak. Van egy nagy programunk, melynek mottója: tudás, elkötelezettség, felelősség. Felismertük, hogy a tudásból, elkötelezettségből óriási felelősségvállalási kötelezettség származik, mégpedig a civil társadalom irányába. Felelősek vagyunk azért, hogy a civilek világosan lássák, milyen előnyük származhat a program megvalósulásából, megszerezzék a szükséges ismereteket. Megfogalmaztuk tehát a digitális esélyegyenlőség jelszavát. Mi ebben komolyan hiszünk, ezzel a programmal jól lehet csatlakozni az e-befogadás évéhez - tudatta a programfelelős igazgató.
- Konkrétan mit értsünk e-befogadáson?
- Mindazt, amiről eddig beszéltem. Lehetőséget nyújtani a civil társadalomnak arra, hogy az információs társadalom által generált új kihívásokra képes legyen megfelelően reagálni, s előnyeivel élni. Gondolok például a digitális írástudás terjesztésére, egyszerűbb esetben legalább az internet használatára. Minden második ember ma még nem érdeklődik a számítógép iránt. Nem arról van szó, hogy nem tudja használni, nem is akarja. Tehát cél az érdeklődés felkeltése. Sokat kell tenni azért, hogy az egészséges életvitelt szolgáló rendszerek, eszközök, szolgáltatások ügyében előrelépjünk. Ez egy folyamat, melynek 2008 egy jelentős pontja, mondhatjuk, itt tűztük ki a startzászlót.
- Nem tart attól, hogy lesz egy szűk réteg, amelynek tagjai mindezekhez a dolgokhoz hozzájutnak, a nagy többség pedig leszakad?
- Azt hiszem, ebből a digitális esélyegyenlőségből lehetne egy mobiltelefon ügyet csinálni. Kezdetben az is csak kevesek kiváltsága volt, ma pedig a legeldugottabb tanyán, nagy szegénységben élő család is használja. Léteznek könyvtárak, közösségi helyek, teleházak, ahol megtalálható az internet. Hihetetlen életet lehetne ezekbe az intézményekbe lehelni. Azt tartom inkább veszélyesnek, ha ezt a mindenki számára fontos projektet nem tudjuk megvalósítani. Természetesen hiszek benne, azért csinálom. Az információs társadalom a legegyszerűbb otthonba is bevihető, ha tudják használni. Gondoljunk a fizikailag hátrányos helyzetűekre (tolókocsihoz kötöttek, vakok), romákra, kistérségekre, elmaradott szegénytérségekre. Legalább ebben a tekintetben lehessenek egyenlők. Különben éppen az ellenkezője történik majd, mint amire fölesküdtünk: az esélyegyenlőtlenség nagyságrendekkel fog nőni.
Hamary Dénes