A készülék azért most kapott széles sajtónyilvánosságot, mert Sasson nemrég tette közzé visszaemlékezését, amelyet meglehetősen hatásos képekkel illusztrált. Nos, a történelem legelső digitális fényképezőgépe szabvány magnókazettára rögzítette a meglehetősen szeszélyes kísérleti CCD szenzor által a 8 mm-es kamera-objektíven keresztül érzékelt képet, illetve annak egy digitális voltmérőből kiszerelt digitális-analóg konverterrel nullákká és egyesekké redukált megfelelőjét. Az adatátviteli procedúra 23 másodpercet vett igénybe, azaz szó sem lehetett sorozatfelvételekről. A képeket ezután úgy lehetett megnézni, hogy a kazettát egy speciális eszközzel beolvasták egy szintén különleges, kisebb bőrönd méretű számítógépféleségbe, amely a CDD és a DAC csip által rögzített 100 képsorból 400 képsort csinált, ez pedig megjeleníthetővé vált egy szabvány NTSC tévéképernyőn.

A fentiek alapján talán nem meglepő, hogy a Kodak döntéshozói harminchárom évvel ezelőtt meglehetősen szkeptikusak voltak a találmány praktikus voltával kapcsolatban. Érdekes viszont, hogy maga Sasson milyen pontosan mérte fel a helyzetet: saját visszaemlékezése szerint arra a kérdésre, hogy mennyi idő múlva lehet a fogyasztói piacon megjelenni a termékkel, a mérnök válasza Moore törvényéből kiindulva 15-20 év volt. A legelső normál kereskedelmi forgalomba szánt teljesen digitális kamera, a Fuji DS-1P 1988-ban került piacra, azaz még ennél is kevesebbet kellett rá várni.