Egy machesteri laboratóriumban építették meg a hivatalosan Small Scale Experimental Machine megnevezésre hallgató gépet 1948-ban, ám a szerkezetet kezdettől fogva mindenki csak Babynek hívta.

Már korábban is készültek számítógépek, sőt a hadsereg kiterjedten használta őket a második világháború során, ám a Baby újdonsága abban rejlett, hogy elődjeitől eltérően nem kellett minden feladathoz újjáépíteni. A szobaméretű gépezet ebben már igen hasonlított a mai PC-kre, és olyan híres számítógépek utódja volt, mint az amerikai ENIAC, vagy éppen a brit Colossus. Ez utóbbit a német legfelsőbb parancsnokság kódolt üzeneteinek megfejtésére használták, és a történészek értékelése szerint nem feltűnő módon, de igen nagy mértékben befolyásolta a háború kimenetelét. Ez a két híresség azonban csak akkor tudott új feladatot kiszámolni, ha részben átépítették, és itt jelentős változtatásokra kell gondolni, az átállás néha napokig is eltartott.

A Baby egy érdekes kijelzőféleséggel is rendelkezett, ezen lehetett nyomon követni a számítási műveleteket. A memória mindösszesen 128 bájt, vagyis 1024 bit volt, ebbe kellet belezsúfolni a programot és a kiszámolandó információt is.

Összehasonlításképpen, egy mai 1 GB-os DRAM chip nagyjából 8 milliárd bitet képes elraktározni. Ez a memóriakorlát azonban nem igazán akadályozta a manchesteri programozókat, aki szerint ezekkel a korlátokkal is igen érdekes kódokat lehetett írni. A gép még ma is élő kifejlesztőit egy ünnepség keretén belül tünteti ki a brit számítástechnikai társaság (BCS).