Hátsó kapu a Skype-ban?

Genda Csongor Zoltán, 2008. július 27. 21:50

Heves vitákat váltott ki az a napokban felröppenő hír, miszerint a Skype alkalmazásba beépített a fejlesztő cég egy hátsó kaput, hogy annak segítségével le lehessen hallgatni a felhasználókat.

Az egyik neves német internetes magazin egyik friss cikkében az olvasható, hogy a népszerű VoIP alkalmazáson keresztül folytatott beszélgetések lehallgatása nem jelent gondot az osztrák hatóságok és internetszolgáltatók számára. Ezt a kijelentést az ország belügyminisztériumának a tagjai tették egy hónappal ezelőtt megrendezett találkozón. Hogy a lehallgatást milyen módon oldják meg az állami szervek, azt nem lehet tudni, szakértők azonban azt gyanítják, hogy egy a programba "gyárilag" beépített hátsó kapu teszi azt számukra lehetővé. A VoIP cég szóvivője szűkszavúan csupán annyit közölt az üggyel kapcsolatosan, hogy nem szeretnék kommentálni az efféle médiaspekulációkat.
Hasonló spekulációkról azonban már régóta lehet hallani, ugyanis a Skype mindezidáig nem volt hajlandó kiadni a kliens működését felfedő protokollt, s ebből arra lehet következtetni, hogy a cég valamit el akar titkolni.