Stabil pénzügyi eredmények a Pannonnál

forrás Prim Online, 2008. október 29. 10:12

A Pannon ma közzétette harmadik pénzügyi negyedévére vonatkozó eredményeit. A vállalat jelentősen növelte ügyfelei számát és mind az EBIT, mind pedig az EBITDA terén stabil növekedést ért el.

Az előfizetések száma 60 ezerrel, 3 millió 475 ezerre növekedett a negyedév végére. A Pannon piaci részesedése 33,12% volt az időszak végén, ami enyhe, 0,03 százalékpontos csökkenést jelent 2008 második negyedévéhez képest. A számlás ügyfelek aránya ugyanakkor 42,3 százalékra emelkedett a féléves 41,3 százalékról.

A forintban számított egy főre jutó havi mobil árbevétel („blended ARPU” index) 5 százalékkal nőtt 2008 második negyedéve óta a magasabb nem beszédcélú árbevétel és a számlás ügyfelek számának emelkedéséből adódóan. A Pannon 48 741 millió forintos árbevétele csaknem teljesen megegyezik a 2007 harmadik negyedévi értékkel, mivel az ügyfélkör bővülése szinte teljes egészében ellensúlyozta az alacsonyabb végződtetési és roaming díjak negatív hatásait.

A készülékekkel kapcsolatos költségek és a végződtetési díjak csökkenésének köszönhetően javult a bruttó nyereséghányad. Az értékesítés bruttó eredménye 1 milliárd forinttal nőtt. A magasabb bruttó nyereség miatt az EBITDA 500 millió forinttal meghaladta a 2007 harmadik negyedévi szintet. Az első három negyedév EBIT-értéke 43,3 milliárd forint volt, ami 1,6 milliárd forintos növekedés 2007 hasonló időszakához képest.