Az amerikai hadsereg betiltja az USB meghajtókat

Kiss Ádám Zoltán, 2008. november 21. 11:34

A fegyveres erők belső hálózataiban terjedő féregvírusok megállítására az amerikai hadsereg betiltja az USB meghajtók, sőt a CD-k használatát is rendszerein.

A hadsereg belső utasítása szerint a biztonsági kockázatot szeretnék csökkenteni. Mivel egyre több és egyre agresszívabb a kártevő, az ellenük való védekezés eddig nem volt sikeres. A fegyveres erők éppen ezért az egyetlen biztosan hatásos, ám drasztikus megoldást választotta. Megtiltja gyakorlatilag minden adathordozó használatát saját rendszerein, ha csak nem szolgálati ügyről van szó. A szolgálati ügy meghatározását is pontosították, hogy nem játsszák ki ezt a gumifogalmat, csak a küldetések elvégzéséhez feltétlenül fontos esetekben jogos a kivételezés. Ebbe elsősorban az igen elterjedt USB meghajtók értendők bele, de más média is, mint a CD-k, DVD korongok, vagy a flash kártyák. Az utasítás az egész US ARMY-ra vonatkozik, és komolyságát az is jelzi, hogy egyenesen a stratégiai főparancsnokságról érkezett. A gond nyilvánvalóan az, hogy egyre több és több gépet használnak, a rendszerek pedig szinte mind hálózatban vannak kötve, így az egyszerre több ponton támadó kártevők szinte megállíthatatlanul terjednek. A felmérések szerint a rosszindulatú kódok száma legalább 10 százalékkal növekedett csak az elmúlt évben, és aligha várható, hogy ez a trend megfordul.