Zune-lefagyás: a szökőév a hibás

Milkovits Gábor, 2009. január 2. 20:04

Szerdán több ezer Zune zenelejátszó szoftvere fagyott le, amit a Microsoft hivatalos sajtóközleményében azzal magyaráz, hogy a készülék beépített órája valamiért nem kezelte megfelelően a szökőévet.

A 2008-as év ugyanis 365 helyett 366 napból állt, amit a Zune szoftverének kialakításakor figyelembe is vettek, azonban egy hiba a beépített óra-alkalmazáson mégis a készülék lefagyását eredményezte több ezer lejátszónál. A meghibásodás azokra a 30 GB-os Zune modellekre terjed ki, amelyeket 2006-ban gyártottak. A Microsoft sietett közölni, hogy a problémát a napokban sürgősen orvosolni fogják annak érdekében, hogy minél kevesebbet kelljen várakozniuk a felhasználóknak.

A Zune zenelejátszó mindeddig nem nevezhető a Microsoft sikertörténet fejezetének; a legnépszerűbb Apple iPod-hoz viszonyítva piaci részesedése gyakorlatilag elhanyagolható. Egyes sajtóértesülések szerint a redmondi cég az iPhone-t utánozva Zune-mobiltelefont tervez, ezt azonban az illetékesek mindeddig cáfolták.

Steve Ballmer Microsoft-vezér ugyanakkor a sajtónak nyilatkozva kilátásba helyezte, hogy cége a jövőben elérhetővé tenné a Windows Mobile készülékeken a Zune hordozható zenelejátszó szoftverét, ami logikus lépésnek tűnik, tekintve, hogy a hardvernél egyre fontosabb a szoftverplatform és a rajta futó alkalmazások, így ez is összhangban lenne a Microsoft stratégiájával. Hasonló döntést hozott tavaly a Nokia is, amikor nem túl népszerű N-gage készülékének játékplatformját több Symbian rendszerű okostelefonján is elérhetővé tette.