Éljen a szabadság!

Vértes János, 2000. március 8. 23:21
A múlt pénteki kenószámok mögött jóval nagyobb pénzek mozdultak meg, mint amennyit a kenójátékosok feltettek és megnyertek: a győztes húsz szám épült be abba az algoritmusba, amelynek alapján sorba rendezték a március 2-án éjfélig beadott domainigényléseket, vagyis az azonos nevekre vonatkozó igények versenyét eldöntötték. Egy domainnév a lassan nálunk is kibontakozó új gazdaságban érték, még akkor is, ha ma nehéz megmondani, hogy hétezer-egynéhányan mennyivel lettek gazdagabbak, és tizenkétezer-valahányan mennyivel lettek szegényebbek ezen a napon...
Ám akármennyivel, a nyerteseknek máris akadnak irigyei, a veszteseknek fogadatlan prókátorai. A különféle site-okon található különféle fórumokon röpködnek az állásfoglalások etikáról és tisztességről, mindenki támadja az előzetesen domainbrókereknek (sőt domainkalózoknak) kinevezett nagybani vásárlókat, és védi azokat, akik esetleg elfelejtettek tevékenységüknek megfelelő domaint igényelni, vagy éppen nem nekik kedvezett a szerencse.

Én óvatosan bánnék a kifejezésekkel.

Miért lenne tisztességtelen az, aki egy verseny meghirdetése után azon elindul, és a szabályokat betartva nyer? Miért lenne domainkalóz az, aki nem a mások által megszerzett javakat orozza el, hanem harcba indul a még szabad, fel nem fedezett szigetekért? Hogyan lehet valakinek a tisztességét akár pró, akár kontra megítélni, amíg nem tudjuk, hogy mihez kezd a megszerzett domainnel?

Kérdéseimre akár közvetlen munkatársaim is válaszolnak, elém tolják az egyik cég .hu-s domainekre vonatkozó igénylési listáját, amelyen ezeket olvasom: babolna, casio, hewlett-packard, kepeseuropa, kfkidirekt, mercedes, metallux, nemzetiszinhaz, officedepo, ofotert, otp, pizzahut, primonline, primposta, sio, sportfogadas, sporthorgasz, voda, yahoo, xwindows stb.

Nos, igazán érdekeltként (a Prím Online-t és a Prímpostát kiadónk üzemelteti) kérdezem munka- és sorstársaimtól: milyen bűnt követett el ez a cég? Mármint milyen bűnt követett el eddig?...

Mert persze a megszerzett domainekkel lehet bűnt elkövetni, de erre nem érdemes nagyobb aggodalmat pazarolni, mint mondjuk arra, ha valaki a miénkre hasonlító márkanévvel vagy hasonló cégnévvel akar boldogulni... A nem internetes, hanem gazdasági törvények erre a területre is vonatkoznak, vagyis a mások neve mögé bújónak nagyon meg kell fontolnia, hogy mihez kezd tulajdonával, hiszen mondjuk egy hewlett-packard.hu site elindítása esetén elég kézzelfogható a védjegybitorlás, a megtévesztés, a hitelrontás bűncselekménye... Hogy ez az igénylő domainbróker? Lelke rajta. Aki ezen a kötélen egyensúlyozik, annak lehet ugyan egyszer-egyszer hopp, de máskor bizony kopp is... Ugyanakkor - megint csak sorstársként - meg kell hallani a figyelmeztetést többek között a Hewlett-Packard Magyarországnak, az Ofotértnek, a Bábolnai Állami Gazdaságnak vagy az Office Depónak (hogy a Prím Online-ról ne is beszéljek): a mai világban nem lehet ellazsálni a márkajellegű cég- vagy szolgáltatásnevekhez a megfelelő domain igénylését.

A múlt pénteki sorsolásból fakadnak ugyan igazságtalanságok, de sorsolás csak egyszer van. Hosszú távon, amikor mindenki akár szolgáltatása beindítása előtt, már a névválasztásnál lefoglalhatja a hozzá illő domainnevet is, egy liberalizált domainregisztrációs rendszer jóval kevesebb "kalózkodásra" ad alkalmat, mint egy olyan, amelyben egy szűk (és ugyanebben az üzletágban érdekelt) csapat dönt kénye-kedve szerint arról, hogy ki kaphat meg, és ki nem egy adott nevet. Természetesen a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavak soha nem tetszenek azoknak, akik korábban előnnyel indultak a versenyeken, akik a forgandó szerencsét mindig a maguk javára tudták fordítani. Nem könnyű elfogadni, hogy egy nevesincs cég vagy akár egy magánember, ha időben ébred, ugyanúgy megszerezhet magának egy vagyont érő domaint, mint egy nagy és befolyásos multi...

De hát a szabadságharc mindig ezzel jár, a nemesi előjogok (legalább egy időre) eltűnnek... Vérveszteséggel, áldozattal is jár a szabadságharc? Hát igen... De a magam részéről akkor is lelkesedni tudok a szabadságért, ha történetesen a Prím segesvári kenócsatájában elveszett a primonline.hu, a primposta.hu, és hiába van letoltes.com szolgáltatásunk, lelőtték a letoltes.hu-t is...

Az áldozatokat eltemetjük, de minket nem lehet megtörni! Éljen a szabadság!