19 ezer brit banki adatát indexelte a Google

Genda Csongor Zoltán, 2009. március 31. 09:24

A Daily Mail legfrissebb számában az olvasható, hogy közel 20 ezer brit állampolgár banki adata bukkant fel az interneten, a szöveges fájlokat tartalmazó oldalakat a Google is beindexelte.

A lap értesülései szerint az adathalmaz neveket, címeket, azonosítókat, illetve kódókat tartalmazott. Az előzetes vizsgálatok azt igazolják, hogy egy távol-keleti internetes bűnbanda tehető felelőssé a fájlok internetre való kikerüléséért. Az APACS banki szövetség megnyugtatta az érintetteket, hogy időközben már zárolták az illetéktelen kezekbe került számlákat, ám még így is fennáll a személyi adatokkal való visszaélés veszélye. A nyomozók nem zárják ki, hogy a most felfedezett 19 ezer számlaadat csupán a töredéke egy ennél sokkal nagyobb mennyiségnek. Az információhalmazt tároló vietnami szervert lekapcsolták a helyi szolgáltatók, ennek ellenére elképzelhető, hogy léteznek még máshol is másolatok.

Azt sem tudták megállapítani a szakemberek, hogy honnan származnak az adatok, csak gyanítani lehet, hogy sikeres Phishing-akciók végtermékei lehetnek.