Magyar Telekom: 750 millió forint alkalmazás-fejlesztésre

MTI Sajtóadatbank, 2009. június 2. 08:48

A Magyar Telekom évente mintegy 750 millió forintot költ alkalmazás kutatás-fejlesztésre (k+f), ezen belül új üzleti lehetőségek, mint például a mobil parkolás és fizetés kidolgozására, illetve az alap infrastruktúrával kapcsolatos kutatásokra.

Pataki Róbert, Magyar Telekom (MT) új üzleti területek és üzletfejlesztési üzletág vezérigazgató-helyettese, aki egyben a cég stratégiai igazgatója is, az MTI-nek elmondta, hogy a területhez mintegy 400-zan tartoznak.

Hozzátette: a k+f-et is koordináló szervezetnek éves szinten 10-15 milliárd a költségvetése, amibe beletartozik például az MT által működtetett inkubátorház, a média portfolió, az iWiW és az Origo üzemeltetése, illetve a mobiltartalom készítése is.

A gazdasági válságról elmondta, a krízis emeli a finanszírozás költségeit és nehezebbé teszi a források megszerzését, miközben növeli a beruházások megtérülési idejét és csökkenti az ügyfélköltéseket.

A válság negatívan hat a telekommunikációs piacra is, amely a 2008 közepén várt fejlődés helyett stagnál.

A vezérigazgató-helyettes egy általuk készíttetett tanulmányra hivatkozva elmondta, 1 százalékos bruttó hazai termék-csökkenés 3-4 milliárd forint bevételkieséssel jár a teljes magyar telekommunikációs és informatikai piacon.

Pataki Róbert elmondta azt is, hogy a telekommunikációban további konszolidáció várható, mivel a rézalapú hálózatok versenyképessége csökken az optikaiakkal szemben. Az átalakulás során például a kisebb kábelcégeket felvásárolják a nagyobbak.

Az üzletág tevékenységéről közölte, hogy a például a T-City koncepció keretében Szolnok egyik városrészén egy iskolába olyan elektronikus beléptető rendszert telepítenek, amely informálja a szülőket a diákok mozgásáról. Az ilyen kísérletekre azért is szükség van, hogy az MT létező környezetben kipróbálva a megoldásokat, megtudja, azokra valóban szükség van-e.