A generációk tudatába bevésődött márkanevet éppen 30 évvel ezelőtt találta ki a Sony, a kazettásmagnók korának leáldoztával egy ideig pihentették a márkát, majd új életre kelt médialejátszók és zenehallgatásra kihegyezett mobiltelefonok képében.
1979 július 1-én megszületett a hordozható kazettásmagnó, az akkor még sokkal erősebb magyarítási igény szerint a sétálómagnó. A Walkman egy egészen új fejezetet hozott a felhasználás módjában, az addig teljesen természetesnek vett helyhezkötöttség lassú feloldódását. Mai világunk aligha lenne elképzelhető a mobiltelefon, a médialejátszók, a laptopok nélkül, ám az akkor kor embere mindent zsinórral a végén képzelt el, és erre jó oka is volt, a technika teljes addigi fejlődéstörténete. Ezt a világot forgatta ki gyökerestül a Walkman, mely nem mellesleg egy addig is ismert gyártóból első osztályú nemzetközi vállaltot is világmárkát teremtett, ekkor lett a Sony az, ahogy ma gondolunk rá. A Walkman gyorssiker lett, az első két hónapban már 30 ezret értékesítettek belőle, majd pályájának első évtizedében 50 milliót, annak ellenére, hogy eleinte korántsem volt olcsó. Jóllehet a teljes értékesítési mutató végül 385 millió darab körül alakult, mint mindennek, ennek a sikertörténetnek is vége szakadt. De nem lett teljesen vége. Mivel a Walkman egy korszak meghatározója volt, idővel kezdett negatív felhangokat kapni, olyan ez, mint amikor egy év divatszíne a következő évben nem csupán nem divatos, de kifejezetten ciki bizonyos körökben. Éppen ezért a Sony éveken át gyakorlatilag altatta a márkát, és bizonytalanok voltak, mit is kezdjenek vele, ha egyáltalán. Ekkor a vállalat olyan helyzetbe került, ahol a Walkman szinte maga keltette életre magát.
Az mp3 lejátszók piacán az anyavállalat már sokadik sikertelen generációval próbálta legalább részben megtörni az Apple iPodjának abszolút uralmát, másrészt a Sony Ericsson néven létrehozott mobil részleg is értékesítési gondokkal küzdött kissé arctalan mobilkínálata miatt. A Walkman név mint egy ébresztőóra csengője számtalan vásárlóban szólalt meg hívóhangként, így hamar bevetették mint az új Sony médialejátszók elnevezése, és a név feltűnt a Sony Ericsson zenei képességekre specializálódott telefonjain is. Hogy mit hoz a jövő, azt senki sem tudhatja, de valószínű, hogy az 1986-ban az Oxford English Dictionary-be is bekerült Walkman fogalmához még lesz szerencsénk.