Vállalati szuperportált fejlesztett a Polygon és a Szegedi Tudományegyetem.
Az IBM WebSphere technológiájára épült rendszert elsősorban olyan cégeknek szánják, amelyek belső hálózataikat külsős partnereik számára is elérhetővé kívánják tenni.
A web 2.0-s, azaz a felhasználók közösen készült tartalmainak megosztását és a kommunikációt lehetővé tévő rendszert a Szegedi Tudományegyetem és az IBM magyarországi partnere, a Polygon Informatikai Kft fejlesztette.
A portál a Szegedi Tudományegyetem Szoftverfejlesztés Tanszék munkatársainak és hallgatóinak részvételével, kétéves együttműködés keretében jött létre, amelynek során a WebSphere nyújtotta lehetőségeket az ügyfelek igényeire szabták.
A gyakorlatban ez például azt jelenti, hogy egy biztosítótársaság - amelynek munkatársai az ország különböző területein akár otthonról bejelentkezhetnek a vállalati számítógépes rendszerbe - a belső hálózatokon megtalálható számtalan alkalmazást egy oldalra optimalizálva, operációs rendszertől és böngészőtől függetlenül webes felületen jelenítheti meg - mondta el az MTI kérdésére Gál György, a Polygon ügyvezetője.
A rendszer előnye, hogy a jellemzően öt-tíz különböző ablakban futó alkalmazásokat a portál egyetlen áttekinthető felületen teszi elérthetővé - magyarázta az ügyvezető.
Az IBM adatai szerint világszerte a tíz legnagyobb bank, a tizenkét legnagyobb telekommunikációs és az ötven legnagyobb egészségügyi vállalat, illetve mintegy ötszáz kormányzati intézmény használja a WebSphere technológiáját. A nyílt szabványokra épített
portál olyan keretrendszer, amelyet szerepkör, helyszín, célok és feladatok szerinti alkalmazásokkal lehet feltölteni.
A portálfejlesztés költségei eddig közel 40 millió forintot tettek ki, a megelőző fejlesztésekre pedig ennek többszörösét fordították. Tervek szerint a Polygon az elkövetkezendő két és fél évben is folytatni kívánja az SZTE Szoftverfejlesztés Tanszékével való együttműködést.