A Microsoft nem támogatja a böngészőváltást

Genda Csongor Zoltán, 2010. január 20. 15:49

Habár a napokban két európai ország is azt javasolta állampolgárainak, hogy minél hamarabb cseréljék le az Internet Explorert valami másra, a Microsoft nem ért egyet a németek és franciák álláspontjával.

Meglepő módon már a legfelsőbb állami szervek is felfigyeltek a redmondi browser súlyos hibájára, és hivatalos közleményben próbálják lebeszélni arról a felhasználókat. A szoftveróriás brit biztonsági vezetője, Cliff Evans szerint azonban megalapozatlanok a németek aggodalmai, mivel koránt sincs szó olyan nagy fenyegetésről, mint azt a híradásokban olvasni lehet. A szakember a médiát hibáztatja a tömeghisztériáért, és még azt is kijelentette, hogy az a legveszélyesebb az internetezőkre nézve, ha megválnak az Explorertől, és valamilyen más alternatív böngészőt telepítenek fel ahelyett számítógépeikre.

"A böngészőváltás a lehető legrosszabb alternatíva, mert ebben az esetben fennáll a lehetősége annak is, hogy egy még kevésbé biztonságos szoftvert válasszunk" - nyilatkozta Evans, aki beszédében megemlítette a Firefoxot is mint esetleges rossz választási lehetőséget.