A liberalizáció bejelentése, mit bejelentése: berobbantása azonban (végre) felkavarta a poshadt állóvizet, súlyos klinkertégla csobbant ezerrel a virtuális pocsolya kellős közepébe. Meglehet, nem ez volt az elsődlegesen kitűzött cél, de a hatás nem maradt el: a magyar cégek végre felkapták a fejüket, azok is tudomásul vették, hogy van egy World Wide Web, van a kereskedésnek egy más módja is, amelyből ha valaki kimarad, az lemarad, akik az internetben idáig talán csak a gyerekek játszóterét vagy esetleg még rosszabbat láttak...

Mi a különbség a domain és dobott nőnk között, akire a haver már rátette a kezét? Semmi, mind a kettő akkor lesz újra izgalmassá, ha küzdeni kell érte. A jáksólacis sútka mély bölcsességet hordoz: a birtoklás, a kizárólagos birtoklás igénye (amikor csak a miénk valami, mindenki más meg húzzon a...), az, hogy valamiért meg kell küzdeni, teszi értékessé a zsákmányt. Amíg a miénk volt, talán nem becsültük eléggé. De most... Okos nők ilyenkor vetik fel a házasság gondolatát: az erős hím pedig belesüllyed, mint a kukactévé sorozatában dinó a mocsárba...

Igen sok magyar cég fedezte fel magának hirtelen az internetet, s kész harcba szállni, hogy a virtuális világban is megőrizze megszerzett, kemény munkával, nem kevés költséggel kiharcolt jogait. Esélyük, nagy esélyük van arra, hogy - a még kevés jó szóval illetett regisztrációs és delegációs szabályzat garanciális rendelkezéseinek hála - érvényesíteni tudják ezt a jogukat. Panaszt tesznek, akár pereskednek is, aztán meglesz a domain. Hurrá, elszedtük a mocsoktól, főnök, most aztán mit csináljunk? Nyissátok ki a pezsgőt... Hát, tegyetek föl alá valamit, de adjatok egy kiskanalat, kikeverem a buborékot: ma még vezetek.

Talán ennyi, talán több. Sok ezer új site elindulása várható. S ha egyszer egy webüzlet beindul, ki tudja, hol áll meg? Esetleg még pénzt is lehet csinálni belőle... Ha már annyit feccöltünk bele.

A liberó kapcsán a legtöbb pofont persze az Internet Szolgáltatók Tanácsa kapta. Az Internettón György György, az EuroAstrán Pósvári Sanyi barátom, a Prím Online-on Vértes János Andor sorozta rájuk a bal- és jobbegyeneseket.

Mit mondjak? Sok szempontból igazuk van. Az ISZT-t tényleg senki nem ruházta fel isteni jogkörrel, igen, talán jó lenne, ha visszacsinálnánk az egészet, s újra indítanánk a futamot, egyetértek azzal, hogy ha egy szervezet belátja az adott feladat ellátására való alkalmatlanságát, illendő lenne bedobnia a törülközőt. Az ISZT csakugyan elszúrt egyet s mást, a net kegyetlen, de igazságos szabályai szerint majd fizet (és már fizetett is) érte. De megcsinálta.

Bekattant a Beke Kata könyvéből ismert "Jesszusmária, győztünk!" effektus: Martos Balázs elnök március elején lemond, március 17-én rendkívüli közgyűlés, régi-új öttagú elnökség, "mely saját hatáskörében osztja fel tagjai között a megnövekedett feladatokat. Hosszabb távon cél, hogy a regisztrációs tevékenység professzionális ellátását egy, az ISZT által alapítandó közhasznú társaság vegye át, s az ISZT a szabályozási és érdekképviseleti munkára koncentráljon" - áll a sajtóközleményben.

Mikor az első szabadon választott kormány vette át az országot, belebukott. Rendszerváltást nem lehet büntetlenül végrehajtani. Persze lehet újra próbálkozni, kísérletezgetni, régi mechanizmusokat visszacsalogatni, majd a rendszerváltó miniszterelnökről teret elnevezni. Minden bizonnyal most is lehetne dögös jogszabályt alkotni, a domainregisztrációt az új hírközlési törvénybe beépíteni (hogy hogyan, el nem tudom képzelni, mert a domain minden, csak nem hírközlési szolgáltatás), vagy várni a Holdban lakozó elektronikus kereskedelmi törvényre, oda lehetne csapni az egészet valami jó kis állami hivatalhoz. Rendet csinálni.

Számomra döbbenetes, hogy mindezt maga a net követeli - kellőképpen aligha mérve fel, mivel is játszva, milyen szellemet engedve ki a palackból... Nemcsak azért, mert a kísérletezgetésre aligha van újabb 4, 8, 12 éve a magyar internetes társadalomnak, hanem mert Freddy Krüger meg a Múmia után a legveszedelmesebb rémet szabadítanánk rá a honi kibervilágra: a Külső Szabályozót, a Közhatalmat.

1956-ban "valakinek" be kellett hívni az oroszokat. Jutalma nem maradt el: egy korszak fűződik a nevéhez, több mint harminc év politikai hatalom. Nem tudom, hogy azok, akik most a neten "törvényért", "rendért" kiáltoznak, tudják is, hogy amit mernek és tesznek, valójában milyen következményekkel járhat? Ha a net maga nem tud "rendet" tartani, ha az ipar csak pampog az önszabályozásról, aztán elszúr mindent, meg köpköd, mint a bagót rágó turista a párizsi kuplerájban, s ha már maga a kiberpolgár kéri, hogy törvény legyen, hát ugye, uraim, ki tud nemet mondani? Kurjantsuk csak össze a fiúkat, akik a szerzői jogi törvényt csinálták, tán az internyettel is tudnak kezdeni valamit...

Mikor az ISZT-től felkérés jött, hogy független jogászként vállaljam el a Tanácsadó Testület vezetését, volt néhány feltételem.

Ki azt hiszi magáról, hogy valaki, holott senki, megcsalja önmagát - áll az Írásban. Jómagam senki (a semmi halmazába tartozó elemeket definiálva: egyetlen informatikai vagy kormányzati intézményhez, érdekcsoporthoz sem tartozó) vagyok, soha egyetlen cikkben, tanulmányban nem írtam le olyat, amit ne a legjobb szakmai lelkiismeretem, hanem a - bárhonnan jövő - "guruló rubelek" diktáltak volna.

Nem is lettem minisztériumi főosztályvezető, a nagynevű szolgáltatónál jogügyi igazgató, titkos tanácsos, kormány által pénzelt jogi kompetenciaközpont-vezető - de talán ezért tudom ma is vállalni , nézetemet. Viszont mindig igyekeztem a nálamnál okosabbak szavára odafigyelni - a net kollektív bölcsességét pedig, azt hiszem, lehetetlen űberolni.

Csak egy valóban független, szakmai szempontoknak alárendelt Tanácsadó Testületben tudom elképzelni a munkát, amelynek tagjai ugyan elsődlegesen a tételes jogra, de egymás s a net szavára is odafigyelve végzik dolgukat. Akkor mondtam végleges igent, amikor meggyőződtem róla: az ISZT nem díszpintyek gittegyletének, bólogató Jánosoknak, jól fizetett apologétáknak képzeli ezt a gyülekezetet, hanem valóban egy szakmai szempontoknak alárendelt, dolgukat értő emberekből álló testületnek. Nem uralkodni akar felette, hanem elfogadja döntési önállóságát, s kész biztosítani ennek feltételeit. Nem a döntés felelőssége elől futamodik meg, hanem a döntést szakmai kompetenciába engedi át.

A most felállításra kerülő Tanácsadó Testület felelőssége nagy. Kényes jogi kérdésekben kell állást foglalnia, viszonylag gyorsan több száz panaszos ügyben döntést hoznia. A döntés - a regisztrációs szabályzat szerint - a szolgáltatóra nézve kötelező, ám az igénylőre nem: a vitát a választott bíróság elé viheti. A TT munkáját árgus szemekkel figyeli majd a net, s szinte biztos, hogy az elégedetlenség, a vádaskodások, a támadások az ISZT-ről napokon belül a Tanácsadó Testületre s annak tagjaira is kiterjednek majd.

Lehet-e, kell-e ez ellen védekezni? Bizonygatni, hogy minden tagja elismert szaktekintélye saját jogterületének, hogy egyikük sem érdekelt a domainbusinessben? Hogy én személy szerint nem kívántam magamnak, kisebbik lányom Tomi névre hallgató papagájának, nagyobbik lányom Puczok névre hallgató tengerimalacának, tesónak-rokonnak-jóbarátnak domaint regisztráltatni, s harmadik éve az Extrán húzom meg magam egy subdomain alatt?... Bizonygatni, hogy a TT nem hideg lelkű paragrafusrágók kamarillája lesz, hanem egy csapat, ahol a "laikus" elem biztosításával az informatikai szakma a nem jogi érvek kifejtésére, érvényesítésére is lehetőséget kap?

Lehet, de felesleges: megette a fene az egészet, ha már előre védekező pozícióba kényszerül az a testület, amelynek még csak a bűnre vezető alkalom adatik meg, s azonkívül, hogy létezni fog, más vétket nem lehet a fejére olvasni... Az állásfoglalásokért a testület jogi értelemben véve nem felel - morálisan azonban minden leírt betűért a net nyilvánossága előtt kell majd számot adnia. Nem is ígérhettem mást a leendő tagoknak, mint amit Churchill annak idején a brit nemzetnek: vért, verítéket és könnyeket.

A magyar domainliberalizáció első stádiuma (a káosz kora) még nem zárult le, a kérdőjelek ott lebegnek mindannyiunk szeme előtt. Ezzel a héttel egy új szakasz is megkezdődik, a kettőspont kora: az írásjel arra utal, hogy valami magyarázat következik, egy állítás kibontása, egy álláspont megalapozása. De a mondat folytatása mindenképpen várható.

Ehhez persze - túl azon, hogy legyen álláspont - némi idő is kell majd, amit vagy megad a net, vagy nem: itt és most akar végleges pontot tenni a mondat (s az ipari önszabályozás honi története) végére.

És már jöhetnek is az oroszok...