A törvényes és hivatalos zeneforgalmazási csatornákat igénybe vevők száma ugyanis eközben szintén jelentősen, 24 millió fővel lett kevesebb, de ami igazán figyelemreméltó az az, hogy az internetes zeneboltokban is 1 millióval kevesebben vásároltak a tengerentúlon. Eközben a P2P hálózatokon található egyéb tartalmak, például filmek és szoftverek forgalma nem csökkent, azaz a fő visszatartó erőt nem az ilyen letöltések veszélyei, a vírusok és az esetleges jogi következmények jelentették. Russ Crupnick, az NPD egyik vezető elemzője két fontos jelenséget vázolt föl a jelenség háttereként. Az egyik az, hogy az olyan, reklámokból eltartott oldalak, mint a Pandora, a Spotify, vagy a Vevo, ahol ingyen lehet zenei streameket hallgatni, egyre népszerűbbek az internetezők körében. Az egész kicsiben hasonlít arra, amit a technológiai cégek „cloud computing” elnevezéssel a jövő számítógépes paradigmájaként mutatnak be: minek letölteni és a winchesteren/CD-n tárolni a zenéket, ha egyszer bármikor hozzáférhetők online? A másik ok inkább csak feltételezés: Crupnick elképzelhetőnek tartja, hogy a letöltők egy része olyan, ízlésének megfelelő teljes gyűjteményt állított össze magának, amit már nehéz lenne kiegészíteni, így nem nagyon tölt le újabb zenéket.

A fentiekhez hozzátehetjük, hogy az NPD adatai egyértelműen alátámasztani látszanak azt a feltételezést, hogy a zeneipar válságáért az internetes fájlmegosztás csak részben tehető felelőssé. Hiszen ha valaki nem akart fizetni a zenéért, régebben is megtehette, hogy CD-t (vagy még korábban kazettát) másolt, attól pedig nem feltétlenül vett valaki akkor sem több eredeti lemezt, mert kevesebb zenét tudott így másolni, mint ma letölteni. Ugyanakkor szembeötlő, hogy a lemezkiadók manapság mennyire nem hajlandóak igazán színvonalas új produkciókat menedzselni – ha több ilyen lenne, valószínűleg a P2P zeneforgalom sem csökkent volna 2009-ben.