A Microsoft alig 7 hét után ejtette Kin mobilját

Milkovits Gábor, 2010. július 2. 08:19

Alig 48 nappal ezelőtt dobta piacra a Microsoft Amerikában első saját márkajelzésű mobiltelefonját, a Kin-t, és máris bejelentette, hogy a csekély kereslet miatt beszünteti a gyártást és a forgalmazást.

Az internetes közösségi funkciókra kihegyezett, kicsúsztatható billentyűzetes Kin1 és Kin2-vel alapvetően az a baj, hogy olyan drága adat-előfizetésekkel árulja őket a Verizon mobilszolgáltató, ami a komolyabb okostelefonoknál megszokott, ez pedig nem tesz jót a készülékek népszerűségének. A másik probléma az, hogy a mobilokat rossz időpontban hozta ki a Microsoft, idén ugyanis tőlük már mindenki az új Windows Phone 7 operációs rendszert várja, és ezért aligha venne Windows Mobile 6 rendszerű készüléket – hacsak nem céges telefonnak, de akkor meg nem ezeket. Nem véletlen, hogy nagyjából egy hete a Verizon lejjebb szállította a Microsoft mobilok árát, amelyekből egyes sajtópletykák szerint május óta mindössze 500 darabot adtak el. Az árcsökkentés egyébként logikus lépés volt, hiszen a kisebb tudású Kin modellek ára szintén vetekedett népszerűbb versenytársaikéval.

A legújabb lépés keretében a Microsoft azonnal leállította a készülékekhez kapcsolódó reklámkampányt, a cégnél és a Verizon-nál felhalmozódott raktárkészletektől pedig igyekszik gyorsan megszabadulni. Egyúttal a nyárra tervezett európai premiert is lefújták, azaz soha nem láthatjuk majd a magyar boltokban a Microsoft első saját mobiljait. A Kin csapatot a Windows Phone 7 fejlesztésekhez irányították át.