Ősszel érkezik a 3D-s flash

Kiss Ádám Zoltán, 2010. július 9. 19:00

Az Adobe termékmenedzsere végre időponttal látta el, és megerősítette a hírt, miszerint a cég fejest ugrik a 3D-s megjelenítésbe. A Flash 3D-t októberben tervezik bemutatni, és a webes megjelenítés forradalmasítását várják tőle.

Az Adobe először a tavaly októberi Max konferencián említette ezt a technológiát, és azóta rengeteg találgatás látott napvilágot vele kapcsolatban. A sűrű homályt most sem oszlatták el, ám mindenesetre megerősítésre került, hogy az Adobe egy nagy 3D-s dobásra készül, és a következő max konferencián, idén októberben, egészen pontosan 27-én be is mutatják a nagyközönségnek. Az Adobe termékmenedzsere, Thibault Imbert még azt is közölte, hogy délelőtt 11-kor az 503-as teremben lesz a bemutató, és Sebastian Marketsmueller, a Flash Player fejlesztőcsapatának mérnöke tart majd előadást az újdonságról. Ennél többet, valamint a 3D API emlegetésén kívül más információt egyelőre nem osztott meg Thibault Imbert. A cég nagy reményeket fűz az újdonsághoz, ám kérdés, mennyire jön majd be. A tartalmakat ugyanis elő is kell állítani, és ennek mikéntje éppen olyan fontos lehet, mint a megjelenítése. Az Adone Flash részlegének ennek ellenére a túlélést jelentheti a 3d Flash, hiszen a HTML5 már vadul közelít, és az új szabvány ingyen tudja a mai Flash-ből leginkább használt funkciókat, ráadásul az összes újgenerációs böngésző támogatni fogja, a Safari pedig már most is ezt teszi. Egyik fő tervezési célja, hogy a webes alkalmazásokhoz ne legyen szükség pluginek (pl. Adobe Flash, Microsoft Silverlight, Sun JavaFX) telepítésére. A specifikáció a HTML4 és az XHTML1 új verzióját jelenti, a hozzájuk tartozó DOM2 HTML API-val együtt. A HTML5 specifikációban leírt formátumba történő migráció HTML4-ről, vagy XHTML1-ről a legtöbb esetben egyszerű, mivel a visszamenőleges kompatibilitás biztosított, a közeljövőben támogatni fogja a Web Forms 2.0 specifikációt is.