A Magyar Telekom közleményt adott ki a törvényességi felügyeleti eljárásban történt fejleményről.
A Magyar Telekom egyik kisrészvényese, aki a korábbi és a 2010. évi közgyűlésen meghozott határozatokat is megtámadta, törvényességi felügyeleti eljárást indított a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróságnál. A Cégbíróság a 2010. évi közgyűlési határozatok eredményeképpen bekövetkező cégadatváltozásokat - a társaság kérelmének megfelelően - bejegyezte a cégjegyzékbe.
A Cégbíróság 2010. augusztus 18-i keltezésű, a társaság által 2010. augusztus 25-én cégbírósági iratbetekintés során megismert végzésével a törvényességi felügyeleti eljárás iránti kérelmet - a társaság kérelmének megfelelően - elutasította. A Cégbíróság végzése nem jogerős.
Mint azt a Magyar Telekom korábban közzétette, a 2009. június 29-i, illetve a 2010. április 7-i közgyűlési határozatokkal kapcsolatban peres eljárások vannak folyamatban. Nem zárható ki teljesen, hogy a társaságnak a perekkel kapcsolatban további társasági jogi lépéseket kell tennie, nem tudja egyértelműen kijelenteni továbbá, hogy ezen ügyeknek nem lesz egyéb, jelenleg előre nem látható hátrányos hatása a társaságra - olvasható a közleményben.