Az őszies időjárást hoztak a Spire új hűtői. Szinte az összes forgalomban levő CPU-típushoz találunk megfelelő darabot az új szélgépek között. Akár filléres megoldást is tudunk találni a 1156 és 1366-os foglalatú motorokhoz és van All Intel/All AMD verzió is.
Nem túl kellemes a napokban érkezett hideg időjárás, reggelente már-már téliesen keveset mutat a hőmérő. Azonban a számítógép-házakban a klíma nem követi az ablakon túli időjárást. Ősszel és télen kevesebbet van nyitva az ablak, de a nyáron szinte mindig. A friss levegővel a por és ki tudja mi minden jön be a szobába. Itt az idő, hogy kitakarítsuk a PC belsejét. Ha a processzor ventilátora kicsit hangos vagy már nem takarítható le megnyugtatóan, ne halogassuk tovább a cseréjét. A gépen belül nem esik annyira látványosan a hőmérséklet, mint kint, így előfordulhat, hogy a processzornak még ilyenkor is melege lesz. Ez pedig váratlan rendszerleállásokhoz, kék halálhoz és egyéb fejfájás-csillapítót igénylő esetekhez vezet majd.
Már a processzor árának töredékéért kaphatunk egy tetszetős hűtőt, szép kék ventilátorral és szinte hangtalan működéssel. Ezzel nem csak a gépünk lelkének, hanem a saját kényelmünknek is jót tehetünk. Persze, ha már kinyitottuk - vagy szakemberrel kinyittattuk a gépházat -, akkor érdemes a házba szerelt egyéb ventilátorok cseréjét is megfontolni. Szerencsére egy-egy hűtőszett már nem csak egy meghatározott processzor típushoz való, így akár át is költöztethető, ha gépet fejlesztünk.