Tovább nő a webáruházak forgalma Magyarországon

MTI Sajtóadatbank, 2010. december 1. 09:18

A tavalyi 99 milliárd forinthoz képest 2010-ben várhatóan 130 milliárdra nő a magyarországi webes kereskedelem összforgalma a GKIeNET piackutató cég felmérése szerint, amelyet a JátékNet.hu ismertetett keddi közleményében.

Tavaly csak a játékértékesítéssel foglalkozó webáruházaknak nettó 160 millió forintos forgalmuk volt. Idén a JátékNet.hu közel 100 százalékos növekedést vár ezen a piacon.

Az online játékáruház éves forgalmának növekedése immár negyedik esztendeje évi 80-90 százalékos. Az éves forgalom 70-80 százaléka a karácsonyi időszakban, azaz november 1. és december 31. között realizálódik. A napi látogatók száma ebben az időszakban több mint 15 000 fő.

A játékértékesítéssel foglalkozó webáruház a karácsonyi időszakra vetítve, 2006-ban 1 millió, 2007-ben 20 millió, 2008-ban 44 millió, tavaly pedig már 90 millió forintos forgalmat könyvelhetett el.

Az internetes játékkereskedelem fellendülésének hátterében a JátékNet.hu. szerint az állhat, hogy ebben a piaci szegmensben a megszokott árképzés általában legalább 20-30 százalékkal kedvezőbb, mint például a bevásárló központokban található játékboltok árképzése.