Nagy tévedés volt az izraeli kiberterror-elhárítási egység

MTI Sajtóadatbank, 2012. január 5. 08:30

Izrael hét hónappal ezelőtt nagy csinnadrattával bejelentett kiberterror-elhárítási egysége szakértők szerint nagy tévedésnek bizonyult: a költségvetésen kívül a személyi állomány és a hatáskör is hiányzik, a kiszemelt műveleti vezető pedig visszautasította a felkínált munkát - írta a Háárec című izraeli napilap internetes oldalán szerdán.

    Jair Kohen, az izraeli központi katonai hírszerzés, az úgynevezett 8200-es csoport egykori vezetője forráshiányra hivatkozva nem vállalta el a feladatot.
    Az egység hivatalosan a héten kezdte meg működését, de ebből egyelőre semmit sem látni. A szervezet nem tudta megakadályozni azt a szaúdi hacker támadást sem, amelyben 15 ezer - más források szerint 40 ezer - izraeli hitelkártya adatait lopták el és tették közzé a világhálón.
    Egyes tisztségviselők szerint ez nem is az ő feladatuk lett volna, hanem a rendőrség számítógépes bűnözéssel foglalkozó alosztályáé, amelynek látóterébe eddig főként pedofíliával kapcsolatos esetek kerültek. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azonban amikor tavaly májusban bejelentette a szervezet létrehozását, a létfontosságú hálózatok védelme mellett a hitelkártyaadatok védelmét is megemlítette feladatai között.
    Egy magas rangú biztonsági tisztségviselő szemfényvesztésnek nevezte az új egységet. "A szép szavak sehova sem vezettek" - mondta a szakértő kedden, megjegyezve, hogy "két és fél ember még nem alkot ütőerőt". Szerinte "ezt a miniszterelnöki hivatalnak kellene felügyelnie, de valójában senki sem gondolja, hogy a kormányfőnek van ideje ilyesmire, vagy hogy jelenleg bárkit is komolyan érdekelne az egység sikere." A tisztségviselő szerint valóban szükség van a kiberbiztonságért felelős szervre, de vannak testületek, amelyek nem akarják segíteni ezt az egységet, és a projektet egyébként sem karolta fel senki.
    (http://www.haaretz.com/print-edition/news/netanyahu-s-anti-cyber-terror-task-force-is-virtually-nonexistent-1.405345)