Kompas 2013: különös kihívás a régió vezetőinek

forrás: Prím Online, 2013. február 4. 16:58

Milyen problémát tud megoldani közösen egy multinacionális vállalat pénzügyi igazgatója, egy börtön konyhájának főszakácsa, egy adótanácsadó, egy belgyógyászati osztály főorvosa és egy feltörekvő marketinges szakember? Bármilyet! Feltéve, ha eléggé kitartóak, érdeklődőek és nyitottak a világ dolgaira, bíznak magukban és jók az időzítésben. A non-profit, leadership fejlesztő kurzusokat szervező Common Purpose szerint ezek a jó vezető legfőbb ismérvei.

Háromfajta ember létezik: a levélemberek, akik csak a leveleket veszik észre; a faemberek, akik a leveleket és a fákat egyaránt meglátják; és az erdőemberek, akik átlátják, hogy az erdő levelekből és fákból áll össze, sőt, azt is, hogy számtalan különböző erdő van. Ezek a gondolatok Julia Middleton, a Common Purpose alapítójától származnak, aki azért hozta létre a szervezetet, hogy minél több erdőember típusú vezetőt képezzenek. A világ 12 országában immár csaknem 35 000 vezető vett részt a szervezet különböző kurzusain, az igény pedig egyre nő. A magyar vezetők számára most újabb izgalmas és hasznos programot indít, Kompas néven.

A Kompas egyike a Common Purpose által indított Venture projekteknek, amelyek különböző országok különböző korú, szakmai és egyéb hátterű, kultúrájú magán, non-profit és a közszférában dolgozó vezetőit hozza össze, hogy együtt olyan aktuális és sürgető, az érintett országok közös, mindenkit érintő kihívásaira hozzanak megoldási javaslatokat, amelyek később a társadalom javára válhatnak.

„A program abban is segít, hogy a vezetők kipróbálhassák magukat, hogy milyen más közegben változást vezetni, innovációt létrehozni, másokat inspirálni, magunk és az ügyünk mellé állítani. Ez a valódi leadership” – mondta Svékus Márton, a Common Purpose magyarországi vezetője. A Kompas 2013 márciusában indul, mely az első ilyen projekt a régióban, és amelyre öt közép- és kelet-európai ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia és Szlovákia – összesen 50 vezetőjének részvételét várják.

A jelentkezőknek egy szakmai bizottság által kijelölt kihívásra kell 4 nap alatt megoldási javaslatot adniuk. Eddig 3 hasonló programot indítottak el világszerte, mintegy 150 résztvevővel, akik már 4 kihívást teljesítettek és zártak le. Egy indiai és brit vezetőket összekapcsoló projekt során például arra keresték a megoldást, hogy miben kéne változtatni a társadalomban, és milyen innovációk szükségesek ahhoz, hogy egy szívműtétet 1000 dollárból el lehessen végezni, de volt már téma a fenntartható urbanizációs folyamat, a CO2 kibocsátás csökkentése és a vállalkozásindítás munkanélküli fiatalok között. Minden kihívást egy tanácsadó testület jelöl ki, akik a résztvevő országok elismert, vezető gondolkodói, és a kihívást úgy határozzák meg, hogy az az adott országok kurrens, közös problémáit állítsák középpontba.


A kelet-közép-európai régiónak is számos olyan közös ügye van, amelyek megoldásra várnak. Több szervezet, mint a GE, a Vertis, az Ashoka, a Pracuj.pl és a Café Communications is a kezdeményezés mellé állt, mert hisznek abban, hogy összefogással és innovációval hosszú távú változásokat lehet elérni a régióban. „Az elmúlt 10 év során a régió köz-, magán- és civil szférájának munkájába való betekintésem során azt láttam, hogy a régiónak három olyan szükséglete van, amely nincs kellőképp kezelve: a fiatal, feltörekvő vezetők, az országok együttműködéséből fakadó előnyök megértése és kiaknázása, és a közös projektek, amelyek előreviszik a kulturális változásokat és minden szereplő számára pozitív eredményekkel bírnak. A Kompas mind a három problémát innovatív módon tudja megközelíteni” – mondta Szabó Eszter, a GE Corporate Kommunikációs és Public Affairs igazgatója Közép- és Kelet-Európában.


A Common Purpose várja a karrierjük közepén álló, kiváló képességű vezetők jelentkezését a www.commonpurpose.org/kompas oldalon. A jelentkezést követően egy tanácsadó testület dönt majd arról az 50 főről, akik részt vehetnek a programban, hogy fejlesszék vezetői képességeiket, megtanulják mások szemén keresztül látni a világot, és ezt a látásmódot beépíteni döntéseikbe, vezetési stílusukba.