Kezdjük globálisan a húzónevekkel. Az amerikai Calexico az alterockból és a mexikói mariachi muzsikából alkotta meg összetéveszthetetlen stílusát, és Algiers című új albumát turnéztatva érkezik hazánkba. Ugyancsak friss anyagot hoz az algériai rai zenét forradalmasító Rachid Taha is, akinek Zoom című korongját Brian Eno és Mick Jones súlyosbítja. A punk ’n’ rollt a Balkánba gyúró Emir Kusturica And The No Smoking Orchestra a múlt évben már tarolt a Szigeten, úgyhogy tudjuk, mire számíthatunk… Valami hasonló taglóra, mint amit a még náluk is brutálisabb Leningrad orosz skába oltott „táncdalaitól” várunk.

Természetesen a latin dolgok hívei sem maradnak parlagon. Akiknek tavaly bejött a Che Sudaka, azok máris kezdhetik az edzést, mert a katalán rumbában éllovas La Pegatinával nagyon súlyos tánc elé nézünk. Akik pedig azt gondolják, hogy a világ tele van még felfedezésesre váró unikumokkal, azoknak az új-zélandi Moana & The Tribe fellépése ajánlott. Azt is megszokhatta már a közönség, hogy a legmenőbb afrikai bandák is kikötnek a Szigeten. Nos, idén a zimbabwei Mokoombánál menőbbről álmodni sem lehet: pánafrikai tánczenéjükben tetten érhető mindaz a mélység és magasság, amitől egy afrikai banda ellenállhatatlan lehet.

Na, de térjünk egy körre még vissza a Balkánra! Fél lábbal Tiranában, féllel meg Londonban járunk – érezhetjük majd a legnépszerűbb albán rezesbanda, a Fanfara Tirana és az angol etno-techno guru Transglobal Underground közös projektje, a Kabatronics hallatán. Aztán itt lesz a szerb és dán tagokból álló koppenhágai Tako Lako is, mely a maga „pszichedelikus gypsy beat”-jével teljesen új alapokra fektette a Balkánt.

Nem kevésbé izgalmas a Shutka Roma Rap sem, melyben a Szkopjével határos Shutka rapperjei dumálnak rá egy macedón rezesbandára, de itt lesz a milánói Figli Di Madre Ignota is, hogy a tavalyi bulija után repetázhassunk „spagetti Balkán”-nak titulált, de skában és szörf rockban is gazdag menüjéből. A tavalyi kínálat egyik legemlékezetesebb csapata, a bosnyák Dubioza Kolektiv is rászolgál a visszatapsolásra, csodájára járva annak a fúziónak, amit a dubból, a skából, a rockból és a balkáni színekből kikever.

Az utóbbi években számos olyan közép- és kelet-európai együttes robbantott erőteljes nemzetközi visszhanggal, melyeket immár nem nélkülözhet egy magára valamit is adó világzenei program. A DakhaBrakha napjainkban méltán számít a „number one”-nak Ukrajnában, és az sem véletlen, hogy már több mint háromszáz koncertet adtak Nyugat-Európától Ausztráliáig. Mindent tudnak a szláv zenék emlékeiről, ám azokat gátlástalanul megspékelik elektronikával vagy akár a legtávolabbi kontinensek hangszereivel, olyan hagyományt teremtve, amely a messzi jövőbe mutat. De azt kell mondanunk, hogy a lengyel R.U.T.A. sem kevésbé magával ragadó. Ennek a kollektívának hírhedten kompromisszumképtelen folk- és punkzenészekből kerültek ki a tagjai, ami persze alapkövetelmény egy olyan társaságnál, amely – a földesurak ellen lázadó jobbágyok szövegei nyomán – az ellenállás fennköltségét tűzte a zászlajára. Ugyancsak Lengyelországból látjuk vendégül a Warsaw Village Bandet, mely kirívó sikerű tavalyi Nord albumán a szláv, a skandináv és a számi tradíciók közös jegyeit tárta fel, a Cseh Köztársaságból pedig a bivalyerejű (és olykor Pakisztán felé kacsingató) Cankisou jön.

Közép-kelet-európai fókuszunkból a legnépszerűbb hazai együttesek sem maradhatnak ki természetesen. A világszerte felkapott Söndörgő tamburamuzsikája és a csocsek-király Besh o droM és vendégei nélkül amúgy sem képzelhető el húzós balkáni program. De ez még semmi! Ha már a pörgésben utazunk, akkor legismertebb roma együttesünket, a – francia Latcho Drommal kollaboráló – Parno Grasztot sem nélkülözhetjük, nem beszélve a hazánkat (is) ska-lelőhellyé tevő Pannonia Allstars Ska Orchestráról. Vagy éppen a popsztárok népszerűségével vetekedő – és a magyar népzenét az egekbe emelő – Csík zenekarról, mely huszonöt éves pályafutása legemlékezetesebb pillanatainak megidézése mellett egy Cseh Tamás-blokkal is készül.

Egy kis ízelítő a végére a világzenei kínálatból: