Megvannak az első EFOTT fellépők

Czipperer Dia, 2013. március 22. 11:42

Idén Zánkára költözik az EFOTT. A szervezők azt ígérik, hogy idén nagyot üt a fesztivál, hiszen több külföldi fellépővel találkozhatunk, mint valaha. A kíváncsiság mindenkit hajt, de egyelőre még csak finoman csepegtetik az információkat. Néhány név azonban már biztos.

Biztos, hogy a Kiscsillag idén sem hiányozhat a sorból, de újoncok is akadnak a kiszivárgott nevek között. Ilyen az Anna & the Barbies is, akik idén először lépnek az EFOTT színpadára. Mindkét zenekaron a fiatal generáció nevelkedik, az utóbbi már kilenc éve szakadatlanul tépi a húrokat. 2011-es Gombóc daluk a rádiók nagy kedvence volt hosszú hónapokig, idén pedig Kiss Tibivel (Quimby) készítették el a Márti dalát, amit sokan a „Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni…” kezdetű szövege alapján azonosítanak be. 

 

„Ezt a vándorló fesztivált már régóta kinéztük magunknak, íjjal-nyíllal kergettük, és most végre mi is ott leszünk – lelkesedik Pásztor Anna, a banda énekesnője. – Nekem a fesztiválok a szívem csücskét jelentik. Ilyenkor kezdődik el az igazi zenészélet, úgy is mondhatnám, hogy a zenész karácsony. Tulajdonképpen az őszi-téli klubkoncerteken is az igazi nagy fesztiválos zúzásra készülünk fel.”

 

A Barbik frontasszonya imádja az emberi történeteket: „Az egyik legszebb fesztivál-élményem egy fellépés után esett meg. A zenekarral már végignéztük a többi bandát, jól szórakoztunk és egy kicsit kótyagosan elindultam a szállás felé. Szakadt az eső, de a hajnali fényben egy rét kellős közepén megláttam egy szerelmespárt a fűben fekve csókolózni. Az olyan igazi volt.”

 

Hát persze, hogy a Brains is ott csücsül a listán. A tavalyi hatalmas siker után még nagyobb bulira tettek ígéretet, hiszen az új album dalait is elhozzák a fesztiválozóknak. 

 

De ha ez még nem csigázta volna fel az érdeklődést, akkor lássunk egy külföldi bandát is. Bizony-bizony érkezik a Kosheen DJs. Aki kicsit is szereti a drum and bass és a rock zenét, annak igazi élményben lehet része, bár a banda ezúttal nem hozza magával énekesnőjét, de az új zenéket a magyar közönség is megismerheti élőben. 

Kosheen DJs

 

Kíváncsian várjuk a további fellépőket, amelyekből bizonyára akad még szép számmal. Állítólag egy nyitó napi meglepetés is lapul a zsebükben, de ez még a jövő zenéje.