Kecskeméten "vizsgáztak" az űrhajós jelöltek

forrás: Prím Online, 2013. augusztus 7. 16:02

Tegnap az AXE nemzetközi versenyének döntősei elutaztak Kecskemétre, hogy a vadászpilóta-kiképző központban végrehajtsák rajtuk az orvosi alkalmassági vizsgálatokat. Bár Farkas Bertalan, a kampány hazai szakértője hasznos tanácsokkal látta el a döntősöket, a fiatalok az egyes feladatokban csak saját magukra számíthattak.

Tegnap délelőtt az űrutazó-jelöltek leutaztak Kecskemétre, hogy a vadászpilóta-kiképző központban felmérjék alkalmasságukat egy lehetséges űrutazásra. A feladatok sora rutinellenőrzésekkel kezdődött, amelyek során az Intézet dolgozói többek között felmérték a leendő kozmonauták fog státuszát, részt vettek belgyógyászati fizikális vizsgálaton, voltak fül-orr-gégészeti vizsgálaton valamint szemészeten is.

 

 

Ezt követően a lelkes fiataloknak olyan fizikai feladatokban kellett helytállniuk, mint a vesztibularis forgószék terhelés vagy a kerékpár ergometria. A legnehezebb próbatételnek azonban a Barokamrai vizsgálat bizonyult, amely során a kozmoszba vágyók 5500 méter magasságig, oxigén maszkkal „emelkedtek” egy speciális kamra segítségével, majd 2-3 perc elteltével 4000 méterre „süllyedtek” ahol a maszk levételével, tovább ereszkedtek 0 méterig.

 

 

A feladat során több jelöltnek is idő előtt kellett elhagynia a kamrát, mivel testi funkcióik a kritikus értékekhez közelítettek. Volt olyan is, aki bármennyire is szeretett volna bizonyítani a kamrában nem tehette, hiszen fogtömése miatt a felmérés vezetői ezt nem engedélyezték.

 

Az AXE Apollo Space Academy (A.A.S.A.) asztronauta-jelöltjeiben egyre nagyobb a feszültség, hiszen a játékosok minden feladatra pontot kapnak, a tét pedig nem kevesebb, mint egy biztos hely az orlando-i űrtáborban, valamint az esély, egy valódi űrutazásra.