Vegyes tapasztalatokkal zárta első félévét az informatikai klaszter

MTI Sajtóadatbank, 2013. augusztus 21. 15:35

Vegyes tapasztalatokkal zárta első félévét az Országos Minősített Informatika és Rendszergazda Hálózat Klaszter (OMIR), a piaci környezet nehezebb, a szakemberek tudásszintje differenciáltabb, az érdeklődés pedig nagyobb, mint az induláskor látszott - közölte a szervezet szerdán.

Az ez év januárjában alakult OMIR azért jött létre, hogy közös beszerzésekkel, szakmai, értékesítési, marketing és vezetési képzésekkel, valamint piacszerzéssel segítse a tagjait.
 

A tervek szerint a tagok száma az év végére érte volna el az ötvenet, de jelenleg már mintegy 220 tagot számlál a szervezet. Közülük mintegy 20 cég rendes tag, illetve kétszáz pártoló tag státusú informatikus is csatlakozott hozzá.
 

A közlemény szerint az elmúlt fél évben 11 tematikus szakmai képzést rendeztek, emellett több kisebb közös kivitelezési projektet valósítottak meg. A további kivitelezési projektek vállalását nehezítette, hogy jóval nagyobb az egyes szakemberek felkészültsége közötti eltérés, mint azt várták.
 

Olyan gyorsan fejlődött az informatika, hogy sok rendszergazda nem tudta tartani a lépést, ezért át kell alakítani a képzési tematikát - idézi a közlemény Kiril Kirovot, az OMIR ötletgazdáját és szervezőjét.
 

A szakember sikeresnek értékeli az első hónapokat, szerinte a megugrott taglétszám jelzi a szakma igényét. A tapasztalatok alapján újragondolják a következő időszakot; a tervek között szerepel egy szakmai konferencia szervezése, a differenciált képzések elindítása, valamint a rendes tagok számának és a közös kivitelezési projektek volumenének növelése.