Windows 8.1 újdonság, amely megmentheti a Microsoftot

Czipperer Dia, 2013. október 21. 10:54

Csütörtökön debütált a Windows 8.1, melyet a W8-as felhasználók ingyenes frissítésként letölthetnek. A Windows 8-cal lefelé ívelő pályája állt a Microsoft, a 8.1 azonban megmentheti a vállalatot.

Az egyik legnagyobb és legkevésbé szívelt változás a Windows 8-nál a Start menü teljes kiiktatása volt. Persze a programgyártók számára ez egy jó perspektívát jelentett, sorra jelentek meg a Start menüt visszahozó, illetve helyettesítő programok.

 

Szerencsére ezt a hibát orvosolták a Windows 8.1-ben, és egy teljesen új felhasználói felülettel is találkozhatunk, ahol többek között lehetőségünk van megosztani ugyanazt a hátteret a Start képernyő és az asztal képernyője között.

 

Sok mindent javítottak az elődhöz képest, és jelentősen javult a felhasználói élmény is. Bár visszatért a Start gomb, az ezután is a kezdőképernyőre navigál bennünket, de legalább már van, és sokkal gyorsabban válthatunk a nézetek között. Persze, akik nem szeretik az élő csempés felületet, azoknak is van választási lehetőségük – és ez egy fontos lépés a Microsoft részéről –, ugyanis akár asztali nézetből is indulhatunk csempék helyett.

 

Tehát rájött a Microsoft, melyek voltak a Windows 8 gyenge pontjai, melyeket úgy tudott átkozmetikázni, hogy közben a rendszer megőrizte jellegét.

 

Íme egy videó, amely összefoglalja a Windows 8.1 újdonságait

 

 

 

Forrás: Mashable.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09