Megjelent a családikedvezmény-kalkulátor a NAV honlapján

MTI Sajtóadatbank, 2014. január 28. 09:45

Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján a családikedvezmény-kalkulátor, amelynek segítségével könnyen kiszámítható, hogy 2014-ben a rendszeres bérjövedelemből mekkora adóalap-, illetve járulékkedveményhez juthatnak a családok.

A NAV közleménye szerint az idén nagyobb kedvezményhez juthatnak azok a családok, amelyek tavaly nem tudták teljesen kihasználni a családi kedvezmény lehetőségeket. A kalkulátor mellett az is szerepel, hogy kik jogosultak a kedvezményekre és mely családtagok számítanak eltartottnak, illetve kedvezményezett eltartottnak. A havi bér mellett ugyanis ezek az adatok és információk szükségesek a kedvezmény kiszámításához. A NAV felhívta a figyelmet arra, hogy a program használatához segítséget nyújtanak az "i" betűvel jelzett ikonok, amelyek minden sor mellett szerepelnek, és részletes magyarázatot adnak a pontos kitöltéshez. A családikedvezmény-kalkulátort a NAV szakemberei különböző képzettségű és szakterületű adózók segítségével tesztelték. Az eredmények azt mutatták, hogy a végleges verzió könnyen használható.
 

Az adóhatóság közleményében szereplő példa egy olyan családfő adóalap-, illetve járulékkedvezményének számítását mutatja, ahol a családban egy egyetemista és két kiskorú gyermek él, és a családfő bére 200 ezer forint havonta. A kalkuláció eredménye azt mutatja, hogy az elmúlt évhez képest idén a családi járulékkedvezmény révén havonta 34 ezer forinttal több pénz marad a család kasszájában.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05