Esélyegyenlőség - Kerekasztal a digitális akadálymentesítésről

MTI Sajtóadatbank, 2014. május 5. 17:16

A digitális felzárkóztatás és a digitális akadálymentesítés fontosságára hívta fel a figyelmet több szakmai szervezet képviselője egy hétfői budapesti kerekasztal-beszélgetésen.

Azért van kiemelt jelentősége a fogyatékossággal élők számára az internethez és különböző infokommunikációs eszközökhöz való hozzáférésnek, mert ezekkel olyan lehetőségekhez juthatnak, amiket állapotuk nem tenne lehetővé - hangzott el az esélyegyenlőségi világnapon rendezett beszélgetésen.
 

Angyal Gábor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének kommunikációs vezetője elmondta, a látássérültek számára speciális szoftverek és az internet segítségével ma már azok az információk is elérhetők, amelyek korábban, a síkírás miatt, vizuálisan hozzáférhetetlenek voltak, illetve az okostelefonok segítségével a látássérültek is könnyebben készíthetnek útvonaltervet, hiszen egy applikáció és az internet a készüléket segédeszközzé változtatja.
 

"Az is nagyon fontos, hogy megtanítsuk az embereknek a készülékek használatát, valamint hogy az információk minél érthetőbb formában legyenek elérhetők" - hangoztatta Kapocsi-Pécsi Anna, az Értelmi Fogyatékosok Országos Szövetségének szakmai vezetője.
 

Egy, a fogyatékossággal élők médiahasználati szokásait vizsgáló 2013-as felmérésből kiderül, hogy az érintettek 70 százaléka a távközlési szolgáltatóktól, 15 százaléka az államtól és 15 százalék az őket képviselő szervezetektől várja a könnyebb internetelérés megteremtésének lehetőségét - mondta el Szakály József, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének főtitkára. Kiemelte: nem kedvezményekre, hanem állapotspecifikus, személyre szabott díjcsomagokra van szükség.
 

Kósa Ádám fideszes európai parlamenti képviselő, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke kiemelte: az okostelefonok világa képes megszüntetni a szakadékot a fogyatékossággal élők és a társadalom ép tagjai között, hiszen az internet és a digitális szolgáltatások biztosítják az akadálymentes kommunikáció lehetőségét. Az unió felismerte ennek jelentőségét és számos lépést is tesz ez ügyben, de fontos, hogy a társadalom és a szolgáltatók hozzáállása is változzon - tette hozzá.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Energiatakarékosság az ASUSTOR-ral!

Az áramszámlák világszerte meredeken nőnek, ASUSTOR NAS viszont segít abban, hogy adataid elérhetők legyenek és pénzt takaríts meg.

2024. március 27. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05