Washington kínai katonai hackereket gyanúsított meg üzleti kiberkémkedéssel

MTI Sajtóadatbank, 2014. május 20. 14:50

Vádat emeltek az Egyesült Államokban a kínai hadsereg öt tisztje ellen, akik állítólag kiberkémkedéssel amerikai üzleti titkokat próbáltak ellopni - jelentette be az amerikai igazságügyi minisztérium.

"A kínai hadsereg emberei gazdasági kémtevékenységet folytattak" - jelentette ki Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter, leszögezve, hogy Washington nem fogja eltűrni az amerikai cégek elleni kémkedést. Az amerikai kormány először vádolta meg egy idegen állam alkalmazottait azzal, hogy számítógépest betörést hajtottak végre amerikai vállalatok ellen. A vádirat szerint a kémkedés öt nukleáris és a napenergia-hasznosító, valamint acélipari vállalat - a Westinghouse Electric, a SolarWorld, a U.S. Steel, az Allegheny Technologies és az Alcoa - ellen irányult. Ugyancsak célpont volt az Egyesült Acélmunkás Szakszervezet is.
 

A pittsburghi szövetségi nagyesküdtszék Wang Dong (Van Tung), Sun Kailiang (Szun Kaj-liang), Wen Xinyu (Ven Hszin-jü), Huang Zhenyu (Huang Csen-jü) és Gu Chunhui (Ku Csun-huj) ellen komputeres csalásra és visszaélésre való összeesküvésben való részvétel miatt emelt vádat. Nyilvánosságra hozták a vádlottak fotóit is. Aligha várható, hogy Kína ki fogja szolgáltatni az érintetteket, ezért az amerikai lépés célja inkább az, hogy nevesítse és megszégyenítse őket.
 

"Az ellopott kereskedelmi titkok és az egyéb kényes üzleti információ mennyisége ebben az ügyben jelentős és határozott választ követel. A világpiaci sikernek kizárólag egy adott cég innovációs és versenyképességén kell alapulnia, nem pedig az azt támogató kormánynak azon a képességén, hogy kémkedjen és üzleti titkokat lopjon el" - mondta Holder.
 

"A kínai kormány túl régóta igyekszik a kiberhírszerzést arra felhasználni, hogy gazdasági előnyöket teremtsen az állami tulajdonban lévő ipara számára" - jelentette ki hétfőn az NBC televíziónak James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója.
 

Egy névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselő szerint a kínai vádlottak katonai és hírszerzési létesítményekre támaszkodtak a kémkedéshez. Az érintettek a Népi Felszabadító Hadsereg sanghaji 61398-as egységének tagjai. Amerikai tájékoztatás szerint a vádemelés annak jele, hogy az Egyesült Államok ezentúl határozottabb irányvonalat képvisel majd a kínai ipari kémkedéssel szemben, és a jövőben több hasonló vádemelés várható.
 

Az amerikai kormányzat régóta hangoztatott vádja szerint az ipari kémkedés és a szellemi tulajdon eltulajdonításának terén Kína a legaktívabb ország. Washingtonnak a kiberbiztonság kérdésben képviselt pozícióját azonban erősen aláásta, hogy az előbb Hongkongba, majd Moszkvába szökött amerikai informatikus, Edward Snowden tavaly leleplezte az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) világméretű titkos adatgyűjtési gyakorlatát.
 

Barack Obama amerikai elnök tavaly szeptemberben, a szentpétervári G20-csúcson külön is tárgyalt a kiberbiztonság kérdéseiről kínai partnerével, Hszi Csin-pinggel. A Fehér Ház tájékoztatása szerint Obama akkor elsősorban nem biztonsági aggályokat fogalmazott meg, hanem a kereskedelmi titkok megszerzését tette szóvá.
 

Márciusban, a pekingi látogatását megelőzően Chuck Hagel védelmi miniszter bejelentette, hogy a Pentagon az elkövetkező években megtriplázza az alkalmazásában álló kiberbiztonsági szakemberek számát.
 

A kínai külügyminisztérium hétfőn "mondvacsináltnak" és "felelőtlennek" minősítette az amerikai vádakat, és közölte, hogy felfüggeszti a két ország külügyminisztere által 2013. áprilisában létrehívott kétoldalú kiberbiztonsági munkacsoport tevékenységét.
 

Peking maga is arra panaszkodik, hogy a Pentagon kiberparancsnoksága és az NSA támadásainak célpontjává vált.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09