Új vezető a Google Glass csapatának élén

Czipperer Dia, 2014. május 20. 13:23

Nem sokkal azután, hogy a Google okosszemüvege minden amerikai számára elérhetővé vált, a Google máris leszerződtetette Ivy Rose, tapasztalt marketingszakembert, hogy koordinálja a csapatot.

Ivy Ross vezeti ezután a Glass csapatát, aki tapasztalt szakembernek számít a marketingszakmában. Számos vállalatnál dolgozott már, többek között a Mattelnél, az Old Naynél, a Disneynél, és legutóbb az Art.com marketingosztályának vezetőhelyettese volt.
 

 

Rose Google+ posztjában írt arról, hogy az emberek segítségével keresi a válaszokat azokra az egyszerű, ugyanakkor merész kérdésekre, melyeket a Glass vet fel: például a technológia képes-e minket szabaddá tenni és hagyni, hogy a pillanatnak éljünk, ahelyett, hogy kiszakítana belőle?

 

A Google Glass már bebizonyította, hogy van létjogosultsága a piacon, és a használatának tárháza már eddig végtelenül szélesnek bizonyult, hiszen akár egy beteg gyermeknek is örömet okozhatunk vele. Ám az eszköz mindennapi fogadtatása még hagy kivetnivalót maga után. A technológiai siker messze meghaladta a közvélemény fogadtatását. Nem olyan régen, februárban például egy nőt San Franciscóban megtámadtak azért, mert a Glasst viselte.

 

Rossnak tehát akad tennivalója bőven, hiszen a szemüveg megítélésén és piaci pozícióján sokat kell még javítania. A cél, hogy az eszköz elfogadott, sőt kívánatos tömeges piaci elemmé váljon.

 

Forrás: Mashable.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05