Magyarázkodik a Facebook

Egy 2012-es vitatott pszichológiai kísérlet miatt

MTI Sajtóadatbank, 2014. július 1. 10:42

Magyarázkodásra kényszerült a Facebook vitatott pszichológiai kísérlete miatt, amelynek során 2012-ben egy héten át manipulálta a hírfolyamot, azaz befolyásolta, milyen érzelmekkel találkoznak a felhasználók. Csaknem 700 ezer Facebook-használó volt tudtán kívül részese a tesztnek.

„Egyetlen felhasznált adat sem kapcsolódott egy-egy adott személy Facebook-fiókjához” – magyarázta a közösségi portál. A kutatást két amerikai egyetemmel közösen végezték, hogy megvizsgálják, változtatnak-e a felhasználók a posztolási szokásaikon attól függően, hogy milyen érzelmekkel találkoznak barátaik hírfolyamában – idézte a Facebook közleményét a BBC.

 

Többen bírálták a kutatás módszereit, mások aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy milyen hatása lehet egy ilyen vizsgálatnak. A The Guardian idézte Jim Sheridan brit parlamenti képviselőt, aki hangoztatta: az emberek magánéletéről szóló szövegeket manipulálnak, és engem aggaszt, hogy a Facebook és mások képesek az emberek gondolatait is befolyásolni a politikában vagy más területeken. Ha így irányítják a gondolataikat, meg kellene védeni őket, illetve legalább tudniuk kellene arról, mi zajlik.

 

 

Katherine Sledge Moore, az illinois-i Elmhurst College pszichológusa ellenben annak a véleményének adott hangot, hogy "annak alapján, amit a Facebook állandóan művel a hírfolyammal, és annak alapján, amit elfogadtunk, amikor csatlakoztunk a portálhoz, ez a kutatás valóban nem túl rendkívüli. Az eredmények még csak nem is izgalmasak, de nem is ijesztőek".

 

A Cornell Egyetem és a Kaliforniai Egyetem közreműködésével végzett kutatás egy héten át folyt 2012-ben. A vizsgálatról az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közzétette tanulmány szerint azok a felhasználók, akik hírfolyamukban kevesebb negatív történettel találkoztak, maguk is kisebb eséllyel írtak negatív híreket magukról, és fordítva.

 

Adam Kramer, a Facebook munkatársa, a tanulmány egyik szerzője elmondta: úgy éreztük, fontos, hogy utánajárjunk annak a közkeletű aggodalomnak, hogy ha barátaik pozitív hangulatú híreit olvassák, akkor a felhasználók rosszul érezhetik magukat.  

 

Az is foglalkoztatta a kutatókat, hogy ha a Facebook-használók barátaiktól negatív szövegeket olvasnak, az talán arra készteti őket, hogy ne látogassák az oldalt – tette hozzá.

 

Megértem, sokan miért tartják aggasztónak a tesztünket. Szerzőtársaimmal együtt igen sajnáljuk, hogy ilyen félelmeket váltott ki a kutatás – mondta Karmer.
   

Forrás: BBC.co.uk

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05