Konferencia az információmenedzsmentről

MTI Sajtóadatbank, 2000. szeptember 6. 12:46
Információbróker-képzés indul Magyarországon októberben, ez néhány év múlva a harmadik legkeresettebb szakma lesz az informatika területén az Európai Unió prognózisa szerint - közölte Germánné dr. Vastag Györgyi, a képzést indító Benedict School ügyvezető igazgatója kedden Budapesten, az Információmenedzsment az elektronikus gazdaságban című konferencián.
Az igazgató kifejtette: az információs társadalom fejlődésével és a globális hálózatok kialakulásával egyre nő a kereslet a vállalatok stratégiai döntéseihez szükséges információk rendszerezése és válogatása iránt.

A Benedict School ezért októberben olyan képzést indít, amelynek résztvevői költséghatékonyan tudják majd kiválasztani a szükséges adatokat, ezáltal az információ hatékonyságnövelő tényezővé válhat a cégek számára.

Z. Karvalics László, az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ igazgatója elmondta: a mai gazdaságban a vállalati információgazdálkodás versenyelőnyt jelent. A gyorsan rendelkezésre álló adatok hasznos információvá alakítása a vállalati döntéshozatalban elengedhetetlen.

A piackutató és tanácsadó cégek által nyújtott információk megvásárlása helyett olyan alkalmazottak foglalkoztatását ajánlotta, akik egy úgynevezett monitoring rendszeren keresztül figyelik és rendszerezik az információkat. A vállalatok számára költségtakarékos módszer lehet az iparági együttműködés is.

Z. Karvalics László hangsúlyozta: az információmenedzsment nem új szakterület, de méretének növekedése és összetettsége új rendszerek kidolgozását teszi szükségessé.

A globalizálódó gazdaságban az állam szerepe a jogszabályok létrehozása, az oktatás kézben tartása és a kezdő vállalkozásoknak állami segítség nyújtása - hangoztatta Csorba Éva, a Gazdasági Minisztérium regionális informatikai fejlesztések osztályának főosztályvezetője.

Csorba Éva kifejtette: a kormányzat várhatóan szeptember közepén tárgyalja meg a Széchenyi-tervet, amely tartalmazza az elektronikus kereskedelem szabályozását is.

Szekfű Balázs, a Carnation Internet Consulting elnöke elmondta: jelenleg Magyarországon 400-500 ezren használják rendszeresen, hetente több alkalommal az internetet, közülük csupán 140-150 ezren fizetnek ezért a szolgáltatásért. Magyarországon mintegy 200 cég értékesít termékeket az interneten, ebből idén több mint 500 millió forint bevétel fog befolyni. A leggyakrabban könyveket és CD-ket értékesítenek. Az interneten értékesítő vállalatoknak a termékek rugalmas árazását kellene bevezetniük - vélekedett az elnök.

Szekfű Balázs kifejtette: a magyarországi on-line brókercégeknek összesen nyolcezer regisztrált ügyfelük van, ebből körülbelül 1500 az aktív vásárlók és eladók száma. Az interneten keresztül havonta egymilliárd forint értékű értékpapír forog.

A Carnation Internet Consulting adatai szerint Magyarországon idén 1-1,2 milliárd forint fog befolyni on-line hirdetésekből, ez az összes hirdetésre költött összegnek kevesebb mint 1 százaléka. A cég becslései szerint Magyarországon jövőre megháromszorozódhat az internetes hirdetési piac.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05