Hackerek háborúellenes jelszavakat helyeztek el Szentpétervár központjában

MTI Sajtóadatbank, 2014. szeptember 4. 16:41

Szentpétervár központjában számítógépes kalózok az ukrajnai konfliktus kapcsán háborúellenes jelszavakat helyeztek el csütörtökön egy ház falán lévő óriás méretű elektronikus reklámtáblán.

Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint a hackerek fényreklám számítógépes rendszerébe behatolva Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán elnököt bírálták, amiért "ellenségekké tették" az oroszokat és az ukránokat. Egy koporsó képe mellett a "Testvéreinket gyilkoljuk" felirat volt látható, egy másikon pedig egy vérző gyermeket kezében tartó apa képe mellett a "10 000 áldozat" feliratot helyezték el. A spot a "Bocsáss meg nekünk, Ukrajna!" felirattal végződik.  A háborúellenes jelszavak mintegy tíz percig voltak láthatóak, majd ismét megjelentek a szokásos fényreklámok.

 


 

Az UNIAN az orosz igazságügyi minisztérium honlapjára hivatkozva arról is beszámolt, hogy az orosz tárca a szentpétervári ügyészség indítványára a "külföldi ügynökök" listájára tette a szentpétervári katonaanyák szervezetét.
 

Oroszországban 2012 óta van érvényben az a törvény, amelynek alapján a külföldi pénzügyi támogatásban részesülő nem kormányzati, kereskedelmi szervezetek "külföldi ügynököknek" minősülnek. A szentpétervári katonaanyák aktívan részt vesznek a kelet-ukrajnai harcokban elesett és megsebesült orosz katonákról szóló hírek nyilvánosságra hozatalában és terjesztésében.


http://www.unian.net/politics/958982-na-stene-odnogo-iz-domov-peterburga-poyavilsya-prizyiv-prosti-nas-ukraina.html

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Jövőbe mutató adatvizualizációs megoldások az SAP és az IFUA Horváth versenyén

Kihirdették az SAP Hungary és az IFUA Horváth adatvizualizációs versenyének nyerteseit. Ötven csapat mérte össze tudását az egyetemi és vállalati szférából. A versenyzőknek az SAP új döntéstámogató eszköze, az SAP Analytics Cloud (SAC) segítségével kellett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által biztosított adatokból látványos és lényeges összefüggéseket bemutató adatelemzéseket készíteniük és prezentálniuk. 

2024. április 17. 19:55

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09