Telefont, filmeket és autót ad protokollajándéknak a kínai elnök és miniszterelnök

MTI Sajtóadatbank, 2014. szeptember 26. 13:21

A kínai állami sajtóben megjelent ritka összeállításból kiderül, hogy hagyományos protokollajándékok mellett kínai gyártású telefont, hazai filmsikereket, de akár kínai autót is ajándékoz külföldi hivatalos látogatásain vendéglátóinak a kínai elnök és miniszterelnök.

Míg korábban jellemzően a tradicionális hazai kultúrát jelképező ajándékokat vittek hivatalos útjaikra Kína legmagasabb rangú képviselői, mára megváltoztak a protokolláris szokások – írja a Zsenmin Zsipao beszámolójában. A kínai festményeket, hímzéseket és porcelántárgyakat mostanra felváltották a kelet-ázsiai országban gyártott, komolyabb szaktudást igénylő tárgyak, amelyek a puha erő csatornájaként is szolgálnak, és a "made in China" címkéhez kötődő kép újraformálását is segítik. 

 

Luxuscikkek ajándékba 

 

A Zsenmin Zsipao összeállítása szerint Hszi Csin-ping elnök például a hazai ZTE mobilcég 4G-s mobilinternetezést lehetővé tevő legújabb generációs mobilját, a Grand SII-t ajándékozta a Sanghaji Együttműködési Szervezet dusanbei ülésén megjelent külföldi vezetőknek. A lap ugyan ezt nem említi, de korábban más újságok is beszámoltak arról, hogy Hszi India, Srí Lanka és a Maldív-szigetek első embereinek is ezt az ajándékot nyújtotta át. Szintén a kínai technológia fejlődését jelképezve az elnök a Fidzsi-szigetek miniszterelnökének kínai látogatásán 20 darabot ajándékozott a hazai gyártású luxusautó, a Hongcsi H7-es modelljéből.

 

Nem hagyományos szuvenírek

 

Fentieknél kisebb értékű, de a hagyományos ajándékok sorából kilógó tárgyként a kínai miniszterelnök, Li Ko-csiang a 2012-es év legnagyobb hazai kasszasikerét, az Elveszve Thaiföldön című filmet vitte magával thaiföldi látogatására. A mozi bemutatásának évében csaknem 210 millió dollárt hajtott jegybevételekből, minden más filmet maga mögé utasítva. 

 

Szintén a hagyományos ajándékok sorát bontotta májusban az az album, melyet Li az etióp elnöknek ajándékozott. Mindkét politikus a Pekingi Egyetem egykori hallgatói sorába tartozik, mi több, egy évben kapták kézhez diplomájukat, erre emlékeztetőül a kínai miniszterelnök az egyetem által speciálisan erre az alkalomra készített albummal állt elő. Li David Cameron angol miniszterelnöknek sem porcelánnal kedveskedett, a hazai fejlesztésű nagysebességű vonatok egy makettjét adta ehelyett.

 

A kínai first lady adományai szintén segítik a kínai termékek népszerűsítését. A tanzániai nő- és fejlesztési alapnak például Peng Li-jüan a híres Csöcsiang tartománybeli Ruans vállalat igazgyöngy-nyakláncát és kínai gyártású kozmetikumokat ajándékozta.

 

Kép: mobileburn.com

Kulcsszavak: Kína ajándék telefon film

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09