Megérkezett a Chosen, az első mobilplatformra forgatott TV sorozat

forrás: Prím Online, 2014. október 24. 10:11

Az új médiafogyasztási szokásokat követve kifejezetten mobilplatformra készült az amerikai Chosen című filmsorozat, amely hazánkban elsőként a Telenor MyTV szolgáltatáson keresztül érhető el az AXN Now kínálatában.

Magyarországon is jól megfigyelhető az izgalmas tévésorozatok iránti fokozott érdeklődés és a mobil tartalomfogyasztás erősödése. A kifejezetten hordozató eszközökre (okostelefonok, táblagépek) forgatott, vérfagyasztó izgalmakat tartogató Chosen alaptörténetét mindössze egy ügyvéd, egy doboz, a dobozban lapuló fegyver és fénykép képezi.

 

A történet szerint a látszólag véletlenszerűen kiválasztott ügyvéd feladata, hogy a dobozban rejlő fegyverrel megölje a fényképen szereplő idegent. Az eleinte hihetetlennek tűnő küldetésről hamar kiderül, hogy nagyon is valóságos, és az üldözőből is hamarosan üldözött válik. A főszerepet játszó, amerikai származású Milo Ventimiglia több filmből is ismerős lehet, hiszen többek között szerepelt a Rocky Balboában, a Szívek szállodájában és a Hősök című sorozatban is. A Chosen kifejezetten mobilplatformra tervezett szériájának első évada – vagyis 6, egyenként 20 perces epizódja – már elérhető a Telenor online televíziós szolgáltatásában, a MyTV-n, az AXN Now kínálatában.

 

 

A Telenor a népszerű sorozaton kívül további újdonságokkal is meglepi ügyfeleit. A MyTV mobilalkalmazás felülete mostantól egy könnyen kezelhető „csempés” felületen érhető el, amely táblagépes használat esetén kifejezetten ideális élményt nyújt. Az alkalmazás megnyitásakor automatikusan az aktuális élő tévéműsorok ajánlója és a személyre szabott nyitólap jelenik meg, amely a korábban megtekintett, valamint a felhasználó által a kívánságlistára felvett műsorok alapján alakul ki, így minden MyTV néző biztos lehet abban, hogy a számára legérdekesebb tartalmakat láthatja.

 

Az Android alkalmazásban szintén újdonság a műsorújság funkció, amelyben akár egy hétre előre is lehet böngészni a következő műsorok között. Az AXN Now kínálatából többek között A törvény embere (Justified), a Crossing Lines - Határtalanul, a Merlin kalandjai (Merlin) és a Kemény zsaruk (The Shield) sorozatok is megérkeztek a MyTV Videótárba, azaz az igény szerint elérhető tartalmak köre is bővült.

 

A Telenor MyTV-ről további információ itt található.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09