Okostelefonon is elérhető a parkolás GPS-alapú díjfizetése

MTI Sajtóadatbank, 2014. október 30. 15:34

Okostelefonra optimalizálta a műholdas helymeghatározáson (GPS) is alapuló parkolási díjfizetési rendszert az Auto Securit Zrt. - jelentette be Varga László, a cég vezérigazgatója az applikációt bemutató szerdai sajtótájékoztatón, Budapesten.

A gépjárművédelmi szolgáltató társaság vezetője kifejtette: a magyar fejlesztésű mobilszolgáltatás gombnyomásra parkolást intéz, sofőrt azonosít, segít megtalálni a gépkocsit vagy autópálya matricát vásárol. A vezérigazgató a mintegy 100 millió forintos fejlesztéssel 20 százalékos bevételnövekedésre számít, és arra, hogy a 6000 tagot számláló ügyfélkörük a másfélszeresére emelkedik. A zrt. maga végzi az eszközök forgalmazását és üzemeltetését, együttműködésben a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel.

 

 

Az alkalmazás letöltése ingyenes, de üzemeltetéséhez a tulajdonosnak be kell építenie a gépjárműbe egy 130 ezer forintos vagyonvédelmi rendszert, amin keresztül a rendszer kezeli a parkolást is. A szolgáltatás havi díjas, illetve kényelmi díjat is kell fizetni.
 

Az 1990-ben alakult vállalat tavalyi árbevétele meghaladta az 500 millió forintot, a cégnek 35 alkalmazottja van, az általa üzemeltetett, nagy értékű gépjárművekre specializálódott, műholdas gépjárművédelmi rendszerek több mint 40 ezer gépjármű védelmét szolgálják. Az Auto Securit Zrt. megkapta a legmegbízhatóbb pénzügyi partnereknek járó Bisnode AAA partnertanúsítványt.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05