14 milliárd forintos amerikai befektetést kapott a Prezi

MTI Sajtóadatbank, 2014. november 19. 14:55

Két amerikai befektető összesen 57 millió dollárral szállt be a Prezi prezentációsszoftver-fejlesztőbe, a friss tőke a növekedésitőke-finanszírozó Spectrum Equitytől, valamint a cég korábbi befektetőjétől, az Accel Partnerstől érkezett - mondta az MTI-nek Árvai Péter, a Prezi ügyvezető igazgatója és társalapítója szerdán.

A Palo Altó-i (Kalifornia) székhelyű Accel Partners már több mint 300 sikeres technológiai cég - köztük a Facebook, a Dropbox, az Etsy - felépítéséhez járult hozzá befektetésével. A Spectrum Equity az elmúlt 20 évben több mint 120 cégbe fektetett be, például a BATS-be, a GrubHubba, a Lynda.com-ba, a SurveyMonkeyba. Árvai Péter, a Prezi ügyvezető igazgatója emlékeztetett rá, hogy az Accel Partners a Sunstone Capitallal közösen 2011-ben már 14,5 millió dollárt fektetett a Prezibe.

Egyúttal bejelentette, hogy a Prezi regisztrált felhasználóinak száma immár meghaladja az 50 milliót, vagyis az elmúlt egy évben majdnem duplájára nőtt. A felhasználók eddig több mint 160 millió prezit készítettek, ezzel a Prezinek van a világ legnagyobb, nyilvánosan is elérhető prezentációs adatbázisa - hangoztatta az ügyvezető igazgató.

A Spectrum Equity és az Accel Partners befektetésével kapcsolatban Árvai Péter elmondta: a tőkét a globális növekedés felgyorsításához kívánja felhasználni a Prezi, ami a felhasználók számának további növelését, de a Prezi stratégiájába illeszkedő cégek felvásárlását is magába foglalhatja.

A Prezinek jelenleg 250 munkavállalója van, ebből 170-en dolgoznak a budapesti irodában, 80-an pedig San Franciscóban. Terveik szerint jövőre 50-60 további munkatársat vesznek fel. Nagyon örülnek annak is, hogy a Spectrum Equity is a cég befektetője lett. "Külön öröm, hogy mostantól egy olyan céggel dolgozhatunk együtt, amely ismeri a piacunkat és a működési modellünket. Óriási tapasztalata van a felhőalapú szoftverekkel, és hozzánk hasonlóan hosszú távra tervez" - mondta Árvai Péter.

Elmondta, hogy a Prezi gyors globális növekedése mögött azok az üzleti felhasználók vannak, akiknek egy jobb prezentációs eszközre van szükségük az előadásaikhoz, hogy ügyfeleket szerezzenek, oktassák felhasználóikat vagy meggyőzzék közönségüket. Olyan cégek vezetői váltottak már slide-ok helyett Prezire, mint a Salesforce, a Lufthansa, az IBM. Az a tapasztalatuk ugyanis, hogy a különbség mérhető - hangoztatta.

A Prezi felhőalapú prezentációs szoftver, amelynek célja, hogy segítsen az előadóknak érthetőbben előadni a mondanivalójukat. A céget 2009-ben alapította Árvai Péter, Halácsy Péter és Somlai-Fischer Ádám. A Prezit a világ 190 országában használják, a magyar mellett angolul, németül, franciául, spanyolul, portugálul, japánul és koreaiul is elérhető.

Kulcsszavak: Prezi prezentáció

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05