CES 2015 – második nap

A gépek, amik éreznek – Okostelefontok, elegáns, erősen védve – Mitől smart egy brand? – az Internet of Me

Horváth László–Márai Judit, 2015. január 8. 12:09

A második nap a szokott nyüzsgéssel, csúcsforgalommal, őrült sürgés-forgással köszöntött be.  A forgalmi dugó arra ad alkalmat, hogy elgondolkozzon az ember azon, hogy milyen "first World" problémákkal is küszködünk ilyenkor a CES-en.  Odaérni időben, megjelenni a találkozón, nem váratni a másikat.  Mert az egész vásár arról szól, hogy minél kényelmesebben, jobban, egészségesebben élhessünk.

És miért nem az interneten nézzük, miért kell megjelenni személyesen? A válasz egyszerű: a véletlen játéka hiányzik a steril, nem hús-vér találkozókból. A shuttle buszokon egymás mellé ültetett idegenek a bemutatkozás után már szakmai beszélgetéseket kezdenek, ötleteket és élményeket cserélnek, és ezt egész este a bulik során folytatják. Ilyet nem tud a legnaprakészebb virtuális valóság-gép sem kreálni. 

 

A zsenigeneráció cége: Prodigee 

 

Amikor mar azt gondolna a kedves olvasó hogy nem érdemes még egy telefontokról írni, akkor derül ki hogy létezik San Diego, Kaliforniában egy Prodigee nevű cég, akik arra szakosodtak hogy egészen kiváló design alapján (amit művészek csinálnak, és látszik is rajtuk!) a védettség kompromittálása nélküli minőségben – újítanak.  A történet egyszerű: legjobb anyag, legjobb design, és két részre osztható tok, amit egyszerű, de nagyszerű védettséget nyújtó telefontokként is lehet használni, avagy teljes pénztárcaként, a jogosítványnak, kreditkártyáknak meghagyott hellyel – mindezt pedig nagyon elegáns vonalvezetéssel oldva meg.

 

A cég kultúrája kimagasló: a lassan három éve működő startup azon kevés cég közé tartozik, akik nemcsak értik és értékelik, de szeretik is azt a generációt, amelyik a legtöbbet veszi tőlük: azok, akik a neten és a mobil valóságban nőttek már fel, akiknek a telefon természetes testrészük.

 

Az üzletről sem feledkeznek el: a disztribúciós partnereiket (köztük németországi boltokat is) nagy figyelemmel támogatják és nem vágják alattuk a fát a termékek olcsóbb eladásával más csatornákon. Üdítő, hogy ilyen látszólag egyszerű (és tényleg nem high tech) termékbe is belefér a megújulás és a minőség növelése.

 

Az érző gép, a K-board 

 

A mottó: bárki bárhol csinálhasson zenét. 

 

Keith McMullen zenezseni (az első programmable mixer megalkotója, az első elektronikus hegedű kitalálója) egy könnyű, elnyűhetetlen, iPad-re / Droid tabletre / telefonra rácsatolható igazi elektronikus orgonát hozott a CES-re.  A billentyűk felvillannak, amikor lenyomjak őket, a minőség kiváló, a dolog egy zsebben elfér (kis túlzással), és igazi zenét lehet igazi zenészeknek játszani rajta. Az egész csapat zenész, nagyon meggyőző szenvedéllyel árulták a büszkeségüket, és a mosolyukon látszott az, hogy mennyi örömet szereznek gyerekeknek és persze felnőtteknek is ezzel az egyszerű, könnyen kezelhető hangszerrel.  A törhetetlen viszont emberi érintésre kellemes, puha, ultrakönnyű K-board sok gitárboltban már megvásárolható egy százasért. 35 év fejlesztési tapasztalat eredménye. 

 

A történetüknek a legjobb része hogy néhány vásároljuk a gitárjába építette be a keyboardot, így kreálva egy teljesen új hangszert a maga ízlésére.

 

Magyar vonatkozás is akad: a Traction Tribe által inkubált  Tep a pitch verseny döntőjébe került, ami nagy siker, és teljességgel a szegedi startuposok lelkesedésének és felkészülésének köszönhető az óriási Eureka parkos mezőnyben. 

 

Amíg a magyarok a színpadon mutattak be a gamifikációs fitness appjukat, én a Reticare cég tudományos bemutatóján tanultam arról, hogy a szemet óvni kell a képernyők sugárzásától, különösen kisgyerekek esetében, akik nem fejlődtek még annyira ki hogy a retinájuk a káros sugárzástól valamennyire védett legyen. A madridi gyártású, spanyol kutatásra épített cég missziója a makuláris degeneráció megállítása a fiatalok között.  Mindezt a képernyőkre ragasztott különleges fóliával érik el, ami nem veszi el a színek erejét – annyit lehet erezni hogy a szürkék kissé zöldebbek lettek a korábbi állapotnál. 
 

Retinavédő tok
 

A napot az IDG kínai Top 10 global brand gálája zárta, amíg a CEA (Consumer Electronics Association) a Leadership dinnerjet ülte.  Ez az a tipikus helyzet, amikor mindkét helyen illene megjelenni, kábé egyidőben.  A díjátadások előtti summit során az előadások nagyon kiválóak, már a megszokott módon (hétszer hallgattam őket az elmúlt kilenc év alatt.) Az IDG kutatója világosan felvázolta a mobil fejlődés trendjeit, a kínai piac masszív vásárlóerejét és az árprés alatt működő technológiai cégek mozgásteret.
 

Díjátadó gála
 

Globális rendszerben ugyanazok a fogyasztói vágyak vezetik a vásárlókat, bárhol is legyenek, és bárhonnan érkező cégek tudjak megszerezni a piacot ha ügyesek és a termékeik versenyképesek a fogyasztók szemében – ezt tanulta meg a Haier, a ZTE, a Huawei. Ezek a cégek kiemelkednek a külföldi mezőnyből, utolérni kívánva a koreai, japán es amerikai versenytársakat – akiket holnap fogunk meglátogatni.

Kulcsszavak: technológia trend CES 2015

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

Az egészségügyi területen az adatok hiánya és költségessége korlátozza az MI fejlődését, különösen a bőrbetegségek esetén. A magyar MI fejlesztő csapat, az AIP Labs azonban létrehozott egy olyan fejlett, generatív MI-t, amely nemcsak tanul a meglévő forrásokból, hanem új adatokat is képes létrehozni, megkerülve a drága és nehezen beszerezhető címkézett adatok problémáját. Így szintetikus képeket tudnak alkotni olyan ritka bőrbetegségekről is, amelyekről jelenleg kevés információ áll rendelkezésre.

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

A szezonnyitó Forma-1-es futam házigazdája, a Bahrain International Circuit (BIC) ma kiadott sajtóközleményében jelentette be, hogy a magyar Festipay készpénzmentes fizetés és integrált rendezvénymenedzsment szolgáltató cég által működtetett BIC PAY bevezetésével készpénzmentes fizetési rendszerre állnak át. 

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

A kiválasztott felsőbbéves corvinusos hallgatók közép- és felsővezetők irányításával négy hónap alatt megismerhetik a banki vezetői kultúrát és mindennapokat. 

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

22. alkalommal rendezték meg a digitális marketing szakma legrangosabb hazai eseményét, ’Az Év Honlapja’ pályázatot. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre rekord mennyiségű 287 nevezés érkezett. A szakmai zsűri 88 pályaművet díjazott. Az Év Honlapja Abszolút díj győztese a társadalmi szerepvállalás keretében készült online felület az ,,Amiről a sírok mesélnek - Avar temető Babarcon” lett, melyet a Pazirik Informatikai Kft. készített.

2024. február 8. 09:30

Számos díjjal jutalmazták az LG innovációit a 2024-es CES-en

Az LG Electronics (LG) több mint 200 díjat és elismerést kapott az idei CES-en a háztartási elektronika, a szórakoztató elektronika, valamint a B2B megoldások terén bemutatott számos innovációjáért és technológiai újításáért.

2024. január 29. 16:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05