Rendőrt riaszt, mentőt küld azonnal a Xerox üzleti intelligencia fejlesztése

forrás: Prím Online, 2015. január 14. 11:17

Minden szervezetnél kiemelt szerepe van annak, hogy az információ időben rendelkezésre álljon.  Ez az elvárás közszolgálati szervek esetében még hatványozottabban igaz, hiszen a rendőrségnél, a tűzoltóknál és a mentőknél minden perc számít. Munkájukat megkönnyítendő a Xerox bejelentette a Police Business Intelligence (PBI) indulását.

Ez a szoftveres megoldás alkalmas arra, hogy a kommunikációs hibákat kiküszöbölje a hatóságok, felügyeleti szervek, állami intézmények között, és egyúttal olyan platformot teremtsen, amelyen keresztül a beérkező információk könnyen, gyorsan elemezhetőek és azok alapján a teendők azonnal elrendelhetőek.

 



A tűzoltók és a mentők számára gyakran a jelenleg felvett adatok ötöde is elég ahhoz, hogy egy riasztást elrendeljenek, ugyanakkor a rendőrségnek néha több körülményt kell mérlegelnie, hogy a megfelelő egységeket helyezze készenlétbe. A PBI-t ennek alapján úgy fejlesztették ki, hogy mindenki annyi információt szűrhessen le belőle, amennyi neki kell. A rendszer egy időben, az összekötött hálózatok kivetítőin képes megjeleníteni a befutott hívás összes részletét, így mindenki ugyanarról értesül egy időben. Nincs időveszteség és információhiány.  Ennek a megoldásnak a legnagyobb előnye a gyorsaság mellett az, hogy folyamatosan elemzi, kiértékeli a beérkező adatokat. Kimutatásokat készít és monitorozza a szervezetek teljesítményét, amelynek köszönhetően egyetlen beérkező részlet sem kerüli el az illetékesek figyelmét.

A PBI megvalósításán széles körű szakértői csapat dolgozott. A fejlesztők bevonták a munkába a rendőrség, a tűzoltóság és más közszolgáltatók aktív, illetve nyugállományba vonult, sok tapasztalatot szerzett dolgozóit. Mellettük statisztikusok, technológiai szakemberek és tudósok segítettek kidolgozni, véglegesíteni a komplex, de könnyen használható rendszer beállításait.

A PBI sikerrel debütált Miamiban, ahol a tavalyi év végén állították munkába. A tervek szerint a jövőben több tengeren túli nagyvárosban is élesben kipróbálják a Xerox új, a közszolgálati szerveket segítő megoldását.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05