Twitterrel azonosíthatók az egészségi kockázatok

MTI Sajtóadatbank, 2015. január 25. 12:13

Segíthet azonosítani a szívbetegség szempontjából kockázatos helyzetben lévő közösségeket és azok pszichológiai jólétéről is sokat elárulhat a Twitter - derült ki ausztrál és amerikai kutatók tanulmányából.

A Melbourne-i Egyetem és az amerikai Pennsylvaniai Egyetem kutatóinak eredményei szerint az olyan negatív érzelmű szavak, mint a "gyűlöl" és az "unott" ismétlődő előfordulása egy közösség tagjainak Twitter-bejegyzéseiben, összefüggött a szívbetegségek magasabb arányával az adott közösségben, még az olyan tényezők figyelembevétele után is, mint a jövedelem és az iskolai végzettség.

A Psychological Science című folyóirat jövő havi számában megjelenő tanulmány készítői az Egyesült Államok 1300 megyéjéből - ez az ország népességének 88 százalékát lefedi - származó, véletlenszerűen kiválasztott bejegyzéseket vizsgáltak meg. Az eredmények szerint az olyan pozitív töltetű kifejezések, mint a "csodálatos" és a "barátok", ugyanakkor a szívbetegségek alacsonyabb kockázatával voltak összefüggésben.

A gyűlölködés és a krónikus stressz a szívbetegség ismert rizikófaktorai közé tartoznak. A szakemberek szerint azzal, hogy a Twittert használják a legkockázatosabb helyzetben lévő közösségek azonosítására, jelentősen csökkenthetik a nagyobb volumenű kiértékelések jelenlegi költségeit.

 



A kutatóknak a Twitter nyelvezetét elemző rendszere sokkal jobban működött annál a modellnél, amely tíz gyakori tényezőt, köztük a dohányzás és az elhízottság arányát figyelembe véve mérte fel, hogy egy adott közösség esetében milyen magas a szívbetegségek előfordulásának kockázata.

A Melbourne-i Egyetemen dolgozó Margaret Kern, a tanulmány vezető szerzője szerint a közösségi média "új határterületet jelent a társadalomtudományi kutatás számára". Mint azt közleményében aláhúzta: "arra használni a Twittert, hogy belessünk egy közösség kollektív mentális állapotába, hasznos eszköz lehet a járványkutatásban és a közegészségügyi intézkedések hatékonyságának felmérésében is".

"Nem tudjuk megjósolni, hogy egy közösségen belül hány szívroham fog bekövetkezni egy adott időkereten belül, de a nyelvezet segíthet feltérképezni azokat a helyeket, ahol közbelépésre van szükség" - hangsúlyozta Kern.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09