Az Alibaba csalódást okozott

MTI Sajtóadatbank, 2015. február 3. 09:27

A kínai internetes kereskedelmi portált üzemeltető Alibaba Group Holding bevétele hiába nőtt éves szinten 40 százalékkal 2014 utolsó negyedévében, még így is kevesebb lett, mint amennyit a piaci elemzők vártak.

Az Alibaba tájékoztatása szerint bevétele 2014. október-decemberében elérte a 4,22 milliárd dollárt, de ez elmaradt a 4,45 milliárd dolláros piaci várakozástól. Az Alibaba részvényárfolyama emiatt nagyjából 6 százalékkal csökkent csütörtök délután New Yorkban a tőzsdén kívüli forgalomban.

Tavaly a negyedik negyedévben az Alibaba oldalain a vásárlások 42 százalékát már valamilyen okostelefonról vagy táblagépről intézték. Ez az arány 2014 harmadik negyedévében 36 százalék volt, 2013 negyedik negyedévében 20 százalék. A mobileszközöket aktívan használó ügyfelek száma egy év alatt 265 millióra nőtt 136 millióról.

A vállalatnak még gondot okozhat, hogy Kínában a héten vitába keveredett egy kormányzati ellenőrzési szervvel, amely hamis áruk forgalmazásával gyanúsítja az oldalt. Az Alibaba elismerte, hogy nem tökéletes a működése, fel is lép a hamisítványok terjedése ellen, de kritizálta a kínai hatóságokat vizsgálati módszereik miatt.

Az Alibaba nyeresége a tavalyi év negyedik negyedévében 28 százalékkal csökkent éves szinten, 964 millió dollárra esett, és 37 cent lett a részvényenkénti nyereség. A korrigált részvényenkénti nyereség azonban már nőtt, 13 százalékkal, részvényenként 81 centre.

Kulcsszavak: +céginfo Alibaba.com

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05